hollywood
Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is.Edzőtermi ragadozás, ha tetszik egy férfinak egy kisportolt női test? – The Right Brothers
Vajon tényleg nem szeretik a nők, ha megbámulják őket az edzőteremben? Vagyis, nem pont azért járnak oda, mert tetszeni akarnak maguknak és más férfiaknak? Ha egy nőt megnéz egy férfi gyúrás közben, akkor az automatikusan szexuális ragadozásnak számít? Ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszolni, ez ugyanis napjaink egyik legújabb hisztitrendje, legalábbis a közösségi médiában. Ezen kívül megnéztük, mi történt az idei Grammy-gálán, ahol a haladók konkrétan egy sátánista rituálét mutattak be egy országos tévécsatornán, amit főleg fiatalok néztek. De tényleg létezik a sátánista Hollywood?Újabb Metoo-ügy vallott kudarcot: felmentették Kevin Spacey Oscar-díjas színészt
Az esküdtszék kedden arra a következtetésre jutott, hogy az Oscar-díjas színész mégsem molesztálta a nyolcvanas években Anthony Rappet – számolt be a Guardian.Kanye West: Clintonék elérték, hogy az ember féljen kiállni Trump mellett – Libz of TikTok Hungary
Kanye West kimerítően hosszú interjút adott Tucker Carlsonnak arról, miként próbálta őt befolyásolni a baloldal a családján, azon belül is a feleségén keresztül. Kim Kardashian, a világ egyik leghíresebb celebritása a közösségi médián keresztül kétségkívül óriási befolyással bír, ezt pedig felismerte a baloldal is, a Clinton családdal az élen. Vajon milyen mélységekig megy el a demokrata hálózat, hogy elhallgattassa a jobboldali embereket és hogy ráégesse az őrült jelzőt a szintén befolyásos Kanye Westre? Hol az igazság, és hogy kerül a képbe a Gyurcsány házaspár és Soros György? Ezeket a témákat beszéltük ki a Libz of TikTok Hungary legújabb adásában. Kövessetétek a PS TV YouTube-csatornáját!Halálosan unalmas kitérő – Filmkritika (videó)
Hollywood nem szórakoztat. Hollywood programoz. A filmipar kezdetben a jobbnál jobb filmekről szólt, legyen szó történetről, váratlan fordulatokról vagy éppen a kivitelezésről. Nem készült sok film, de több volt a mestermű. Ma pont fordítva történik. Futószalagon gyártják a filmeket, és nem minőségben, hanem politikai propagandában próbálják túllicitálni egymást a készítők. A Halálos kitérő (2021) pont egy ilyen alkotás (csakúgy, mint A kis hableány élőszereplős változata).Csak a haladók dönthetik el, hogy II. Erzsébet egy fehér férfi volt – The Right Brothers (videó)
Elmebeteg haladók ünneplik világszerte, de legalábbis a fejlett, toleráns Nyugaton II. Erzsébet halálát, mert szerintük a királynő a rabszolgatartó, elnyomó fehér férfiakat testesítette meg – az persze nem zavarja őket, hogy valójában nő volt. Hiszen ők döntik el, hogy ki a fehér férfi, ahogy azt is ők határozzák meg, hogy mi számít szépnek és jónak, mint a Los Angeles-i hajléktalannegyedek, amelyek szerintük például a szabadság és a karbonsemlegesség megtestesítői. De ne feledkezzünk meg a hét egy másik fontos mozzanatáról sem, kijött ugyanis a legújabb, leglátványosabb és legheroikusabb érzékenyítő film Hollywood propagandaasztaláról, a Woman King, vagyis a Női király, amely egy fekete nőkből álló harcosokból álló sereg győzelméről szól. Igen, a fehéreket győzik le, akik férfiak. Ezekről beszélgettünk a legújabb The Right Brothersben Georg Spöttlével.Georg Spöttle: The show must go on
A shownak mennie kell tovább, legfőképpen akkor, ha Zelenszkijről van szó. Valahogy elcsendesedett a celebvilág, már nem annyira hype Kijevbe utazni és kilőtt tankok előtt posztolni az elnökkel. Az Amnesty International jelentése sem tett túl jót Ukrajna megítélésének. Főleg azok után, hogy a szervezet bocsánatot kért érte, ám nem vonja vissza azt.Új múltat gyártott Hollywood az emberiség egyik legsötétebb királyságának
Ha nő vagy és fekete, akkor biztos hős vagy, de minimum áldozat. De a hős jobb, még akkor is, ha Nyugat-Afrika legnagyobb rabszolgakereskedő rablóállamának harcosaként az újkor mércéjével mérve is döbbenetes gaztetteket követtél el. A wokeness és a BLM világában a tények nem számítanak. Új múlt lépett érvénybe.Köszönjük, híres színészek: ismét Hollywoodból tudtuk meg, hogy aki nem ül fel a genderlobbinak, az "meghaladott"
Amerika a lehetőségek földje még mindig, csak kicsit másképp. Sőt, jobban, mint valaha. Már nem is kell bármiféle tehetség a boldoguláshoz, elég,ha az ember fia (lánya, egyéb megfelelő non-bináris jelző opcionális) a világ elé tárja szexualitását, garantált a népszerűség. Így tett Jamie Lee Curtis is, akiaz AARP The Magazine augusztus/szeptemberi számának adott interjújában arról áradozott, milyen büszke transszexuális gyermekére.Ajánljuk még

















