Pesti Srácok

Georg Spöttle: The show must go on

null

A shownak mennie kell tovább, legfőképpen akkor, ha Zelenszkijről van szó. Valahogy elcsendesedett a celebvilág, már nem annyira hype Kijevbe utazni és kilőtt tankok előtt posztolni az elnökkel. Az Amnesty International jelentése sem tett túl jót Ukrajna megítélésének. Főleg azok után, hogy a szervezet bocsánatot kért érte, ám nem vonja vissza azt.

Pedig milyen szépen ment minden, ömlöttek be a milliárdok, a fegyverek, Angelina Jolie kedvéért még a légvédelmi szirénákat is bekapcsolták, hiszen milyen már, hogy nem bombáznak, amikor Mrs. Smith ott van. Szánalmas lenne, nem is kicsit. Jöttek német politikusok is és elég kínosan beégtek, mivel kikerült egy fotó, ahogy Nancy Fraeser belügyminiszterasszony és Hubertus Heil munkaügyi miniszter (mindketten szociáldemokraták) pezsgőspohárral a kezükben nevetgélnek Vitalij Klicsko kijevi polgármesterrel. Nem az a fénykép, amelyik emberi szíveket akar megszólítani egy háborús övezetből, hanem inkább hurrá nyaralunk és mindezt az adófizetők pénzén.

Az ukrán származású Indiana állambeli, republikánus képviselőasszony, Victoria Partz többször bírálta a korrupciót Ukrajnában és ez már a CNN-nek is sok volt. A „Communist Network News”, ahogy az adót csúfolják a jobboldalon, most rendszeresen támadja Partzot, holott ő összesen hatszor járt Ukrajnában a harcok kitörése óta, hogy humanitárius segélyt vigyen az országnak. Most gyorsan berántották a hollywoodi színésznőt, Jessica Chastaint, aki Oscar- és Golden Globe-díjas. Chastain valóban remek filmekben játszott, mint pl., a „Csillagok Között” vagy a „Zero Dark Thirty” így hatásos fotókat lehet feltenni Zelenszkij közösségi oldalaira. Kell a reklám, mert utoljára Ben Stiller látogatta meg humorista kollégáját az elnöki palotában és annak már bő két hónapja.

Az ukrán elnök legelhivatottabb támogatója Sean Penn, aki amerikai milliárdosokat arra buzdít, hogy vadászgépeket vásároljanak Ukrajnának. Érdekes módon, még egyikük sem nyúlt a zsebébe, hogy vegyen egy MIG 29-est Ukrajnának.Ami még zavaróbb, hogy a celebek meg sem próbálják latba vetni befolyásukat, hogy tárgyalóasztalhoz ültessék a harcoló feleket. Régebben a szépségkirálynők is bárgyú mosolyukkal a világbékét kívánták, most ez valahogy elmarad. Talán mert a fegyver túl nagy üzlet? A „Brussels Times” is megírta, hogy Belgium mennyire felpörgette a fegyveripart, amióta Oroszország különleges hadműveletet indított Ukrajna ellen. Az FN-Haerstal vállalat 5000 géppuskát, 200 páncéltörő ágyút adott Ukrajnának. A belga kormány jelentése szerint az év első hat hónapjában 371,5 millió euró értékben adtak ki fegyverexport-engedélyeket. Ez duplája a tavalyinak.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Államok is szinte naponta tesz bejelentést az újabb fegyver-és lőszerszállítmányokról milliárd dolláros nagyságrendben. A megrendelő itt is a szövetségi kormány, amelynek jó pár tagja ott ül a nagy fegyvergyártó cégek elnöki tanácsában. A mennyiséget szemlélteti, hogy egy nappal ezelőtt az Orosz Föderáció 45 ezer tonna lőszert semmisített meg egy ukrajnai raktárban. Ez pedig ismét pénzt hoz valakiknek, hiszen ezt a lőszerállományt pótolni kell, tehát ismét legyártják. Így talán már nem is annyira érthetetlen, hogy a béke szó miért ment ki a divatból a politikai retorikában.

Vezető kép: Az ukrán elnöki sajtószolgálat által közreadott képen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (b) üdvözli JessicaChastain amerikai színésznőt Kijevben 2022. augusztus 7-én. MTI/AP/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.