A bunkó férfiak miatt bénák a nők
Vagyis minden nő mellé kell egy férfi, aki elmagyarázza nekik, hogy a bemeneteli egyenlőség nem jár együtt feltétlenül a kimeneteli egyenlőséggel.
Miután a címben és a leadben kiéltem a retrográd szexista hajlamaimat, rátérhetünk a lényegre: Hollywoodban az Úr 2024. éve sem úgy alakult a tehetségtelen nők számára, mint szerették volna, ezért felpanaszolták, hogy a vizsgált 250 jó és sikeres filmnek csak 16 százalékát rendezték nők, és ez nyilván a mi hibánk. Sőt, a tudomány segítségével azt is megállapították, hogy ugyan a női dolgozók száma nem változott 2023-hoz képest, de a nézőké igen, a nem túl szívderítő tavalyelőtti évhez képest is 3 (betűvel kiírva: három) százalékos csökkenést képeztek, ami megengedhetetlen, továbbá elfogadhatatlan.
Ha eltekintünk attól az apróságtól, hogy a moziba járó (khmm) személyek nemi összetételének statisztikai valószínűsége és a családon belüli erőszak (színház, romantika etc.) gyakorisága miatt egy sima öngólról beszélünk, akkor is van még miért tovább ásnunk az árkot. Például azzal a lapáttal, hogy az illetékes szociológusok nem az elkészült filmeket, hanem a sikeres és nézett alkotásokat vetették össze az alapsokasággal, és ebből következtettek az elnyomásra.
Mégegyszer, hogy meglegyen: mivel a sikeres és népszerű, a kasszáknál is jól teljesítő filmeket elsöprő többségében férfiak rendezték, ezért az az ítélet, hogy a nőkből vagy női irányítás alatt álló nézők a férfiak miatt bunkók.
A film nem könyv, sőt; nemhogy érdemes még elő alkotóktól fogyasztani, de szükséges is az elévülési időre és a rosszul öregedésre tekintettel. Cserébe viszont teljes mértékben lényegtelen (modorosan: indifferens) az alkotó személye, egyúttal a neme. Ha nem MCU vagy béna művészfilm gomolyog a gyöngyvásznon, akkor az épelméjű néző már rég szökésben van, amikor kiírják a tetteseket. Vagyis az égadta világon és a San Diego Állami Egyetem Nők a Televízióban és Filmben Kutatóközpontján kívül senkit nem érdekel, hogy a vonatkozó film rendezőjének mi a neme. Az egyetlen, ami számít, ha már erőszakkal rávettek (kényszerítettek) minket (férfiakat) arra, hogy idegen emberek között, kényelmetlen és használt székben, minősíthetetlenül drága kukoricát ropogtatva, pause gomb és vécészünet nélkül nézzünk filmet, az az, hogy legalább ne legyen szar. Példának okáért a film ne hirdessen néger felsőbbrendűséget, mint a Fekete Párduc, se női szupererőt, mint a 2016-os Szellemirtók remake, amit ugyan férfi rendezett, viszont kurva kellemetlen volt.
Pláne ne basszák le utána a nézőt, hogy ideológiailag képzetlenek és már megint nem női rendezőtől néztek filmet!
Ha már. Ugyan 2023, tehát nem a dünnyögés tárgya év, de a Kokainmedve simán az év filmje, amit egy nő, konkrétan Elizabeth Banks, született Elizabeth Irene Mitchell rendezett. A rendkívüli és szokatlan teljesítményét mindössze az magyarázza, hogy kurva jó a film. Szemben azzal a rengeteg szeméttel, amit a San Diego Állami Egyetem Nők a Televízióban és Filmben Kutatóközpontjának primitív számításai miatt kvótanőknek szignáltak ki, és mivel a kvótanők tehetségtelenek, meg is buktak a kasszáknál. Hogy aztán lehessen a bunkó férfiakat hibáztatni, amiért a csajuk nem terrorizálta el őket megfelelő számban a moziba.
A piac így döntött, a kvótanők szar filmeket készítenek. Világszerte millió filmet gyártanak évente, a különböző filmes egyetemek, iskolák és képzések hallgatóinak 80-90 százaléka nő, ennek ellenére sikerfilmeket többnyire férfiak csinálnak. Ez van. Nincs még egy ilyen pálya, ami ennyire lejtene a nőknek, és ennyire semmire nem mennek vele. Nyilván miattunk, bunkó férfiak miatt. de azért tegyük fel a kérdést: mi lenne, ha egyszer nem nevelni és büntetni, hanem szórakoztatni próbálnának?
