Pesti Srácok

Hrozova Erzsébet: Nem azért harcoltunk, ami most van

Hrozova Erzsébet: Nem azért harcoltunk, ami most van

Karján tetoválás: 1956 és Béla. Férjét, Székhelyi Bélát felakasztották, ő – Hrozova Erzsébet – életfogytiglant kapott. Tizennégy évet ült, kínozták, verték, de nem tudták megtörni.

– Mikor tudta meg hogy a férjét, Székhelyi Bélát kivégezték?

– 1970. március 15-én kiengedtek Kalocsáról. Hulla fehéren jöttem ki, azonnal a nővéremhez mentem, aki átadta azt a levelet, amit az anyósom írt az apámnak, aki szintén meghalt, amíg a börtönben voltam. A levélben megátkozott, mert azt írta, ha én nem vagyok, akkor a fia nem keveredett volna a harcokba, vagy legalábbis kimenekült volna külföldre és még ma is élne.

PestiSracok facebook image

– Hogyan ismerkedtek meg?

– Már tizenhat évesen ápolónőként dolgoztam a kaposvári kórházban, ott találkoztam Bélával, aki Taszáron, a szovjet–magyar reptéren volt katona. Hadnagyként szolgált. Távházasságban éltünk – persze egymást meglátogattuk –, de két évre rá kitört a forradalom. Akkor már tizennyolc éves voltam. Október 25-én értem jött egy másik bajtársával. Én szinte éjjel-nappal dolgoztam a 2-es női klinikán, az Üllői úton, mivel bent rekedtem a kórházban.

– Sok sebesült volt?

– Annyi volt a lőtt sebből vérző, hogy be kellett rendezni a lenti alagsorban rögtönzött műtőket, kötözőket. Amikor a Béla megérkezett, kértem a főnövért, hogy engedjen el, mert a férjem mellett a helyem. Kiírtak szabadságra. A férjemnek közben tudomására jutott, hogy régi barátja, Újvári Józsi, akivel együtt volt sorkatona, a VIII. kerületi Víg utcai rendőrkapitányságot több felkelővel elfoglalta és harcolnak. Odamentünk, mert a férjem katonaként harcolni akart.

– Önök mit tettek?

– A Rákóczi téri csarnokban tanyáztak az ávósok, később kivertük őket onnan. Őrjáratokra kijártunk a környező utcákra is fegyveresen. Mindenhonnan lőttek bennünket. A közelben volt a Kilián-laktanya, a Corvin-köz. Az érkező szovjet fegyveresekkel, tankokkal vettük fel a harcot. Hárman voltunk, én mindig középen mentem, mert a lányokat a fiúk közre vették.

–Meddig védték a rendőrkapitányságot?

– Néhányan október 27-én átmentünk a Corvin-közbe Iván-Kovács Lászlóhoz és Pongrátz Gergelyhez, és ott rekedtünk november 1-jéig. Ugyanis október 30-án iszonytató fegyveres tűzharc bontakozott ki a laktanya és a Corvinosok között: lőttek bennünket a Kilián-laktányából.

Egyértelmű üzenet: így jár, aki a magyart bántja / Fotó: Fortepan.hu

– Maléter Pálék?

– Igen. De nemcsak ők, hanem szovjet katonák is tüzet nyitottak ránk. Aztán november negyedikén, amikor újból bejöttek az oroszok, Újvári Józsi és a férjem arra kértek, hogy menjek el a kapitányságról, mert itt pokol lesz, a gyerekeket és a nőket elküldték. Erzsébetre mentem az unokanővéremhez, Katihoz.

– A férjével még találkozott?

– Igen. November 7-én jött utánam. Ő is megsebesült.

Én azonban nem hagyhattam el apukámat, aki műtét előtt állt, ő is maradt, hat hónapig bujkáltunk. 1957 nyarán véletlenül összefutottunk az utcán a férjem egyik katonatársával, Tihamérral, aki elmondta: néhány tiszttel most szervezik a külföldre szőkésüket. Rábeszélte Bélát, hogy csatlakozzon hozzájuk és megadta pontos helyet, hol lesz a találkozó. Másnap elköszönt tőlem a férjem és azt mondta, ha negyvennyolc órán belül nem ad életjelt magáról, akkor elfogták. Eltelt két nap, semmi hír.

– Tehát csapda volt.

– Sajnos az volt, a katonatársa beépített spicliként működött. Ezután eldöntöttem, nincs értelme tovább bujkálni, elhatároztam, hogy visszamegyek a klinikára dolgozni, ám belebotlottam egy járőrbe, pufajkásokba és szovjetekbe. Igazoltattak, igazolványom azonban nem volt. Magyarázkodtam, hogy azért nincsenek irataim, mert amikor tűzharcnál mentünk le a pincébe a forradalom alatt, akkor a lakásunk kiégett. Erre rám nézett a pufajkás magyar és ezt kérdezte:

– Hová vitték?

–A Víg utcába, a VIII. kerületi rendőrkapitányságra, ahol együtt harcoltam jó néhány rendőrrel, nyomozóval. Amikor bevittek az egyik nyomozótiszt szobájába, aki úgymond harcostársam volt, hiszen együtt lőttük a Rákóczi téren az ávéhásokat. Belevigyorgott az arcomba, és csak ennyit mondott: – Már vártuk magát, Erzsi!

– Ő átállt?

– Persze, november 4-e után azonnal átállt a kommunistákhoz. Ezt egyébként több kerületi rendőr megtette. Azt hazudták, hogy a felkelők kényszerítették őket. Egy évig voltam a vizsgálati fogságban. Vallatás közben csak kétszer vertek meg, de úgy, hogy egész életemre megmaradt a nyoma. Először kiverték a fogaimat, eltörték az álkapcsomat, majd a vesémet verték olyan gumibottal, aminek ólom volt a végében.

– Önt milyen ügyben ítélték el?

– Az Újvári József és társai bűnügyében. Dupla nullás volt az ügyünk: szigorúan titkos katonai ügyben ítélkeztek. A társam volt többek között Kósa Feri, Medgyessy Jancsi, Dvorzsák Laci. Zárt tárgyalás volt, csak a tanúk jöhettek be. Két halálos ítéletet szabtak ki, Újvári Józsit és Kósa Ferit kivégezték. Én életfogytiglant kaptam, aztán három évtől nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket osztottak.

Egy évig bizonytalan volt a sorsom, mert átvittek a Kisfogházba, a halálos zárkába. Ott vérzett be a bal vesém, amit levertek. Amikor felgyógyultam, elvittek Kalocsára és ott voltam még tizenhárom évig.

– A férjével az első tárgyaláson találkozott?

– Soha többet nem láttam. Őt Kaposvárra hurcolták és átadták a katonai bíróságnak. Csak sok évvel később tudtam meg, hogy mi történt.

– Megbánta, hogy részt vállalt a forradalomban?

– Nem. Az ember a sorsát el nem kerülheti, nekem ez volt megírva a sors könyvébe. Nem bántam meg, de mi nem azért harcoltunk, ami most van Magyarországon. Most néhány tízezer embernek nagyon jó dolga van, de a tömegek még mindig nélkülöznek, éheznek.

Hrozova Erzsébet 2013-ban hunyt el. Amikor 2006. október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel díjazták az Országházban, több társával együtt visszautasította a kézfogást Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és Szili Katalin házelnökkel. Így tiltakozott.

( A portréfotót Nagy Zoltán készítette).

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.