56
"A Jóisten a nagy szellem volt" - így tudták túlélni a kommunista éveket a magyar cserkészek - Mi kérdezünk
A Mi kérdezünk mai adásában Márkus Richárd cserkész segédtiszt volt a vendégünk, akivel arról beszélgettem, hogy mi is a cserkészet titka. Jelenleg a világ több mint 200 országában vannak jelen, és létszámuk több tízmillió főt számlál. Magyarországon a tagok száma meghaladja a tizenháromezret. Küldetésük, hogy olyan fiatalokat neveljenek ki, akik elkötelezettek Isten, országuk, önmaguk identitásuk mellett, és ezáltal egy egészséges társadalom tagjai legyenek. De szó esett arról is, hogyan lehetséges az, hogy egy olyan ifjúságnevelő mozgalom, mely a kommunista rendszerek elviselhetetlen szervezetei voltak, a mai napig működnek, annak ellenére, hogy több évtizedig csak a berkek alatt létezhettek.A népmesei hős, aki túljárt Kádár pribékjeinek az eszén – Hat évig bujkált egy veremben a kesztölci forradalmár
Hat évig bujkált a konyhája alatti gödörben Simonek Lukács, a kesztölci forradalmár. Simonek története olyan, akár egy népmese. Azt mondta, „nem volt ő egy Monte Christo, de a katonák hajszállal butábbak voltak őnála”. Simonek volt a község vezetője a forradalomban, és amikor el akarták kapni, azt mondta, még bemegy a családjától elköszönni. Aztán elszökött, bujkált, túljárt Kádár pribékjeinek az eszén. Tóth Eszter Zsófia történész írása.Kárpátalja sötét titkai – Idén „Sajtó-nívódíjat” neveztek el Kádár egyik pribékjéről, a sztálinista Balla Lászlóról
Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Balla a „konszolidáció” idején tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket; jellemző, hogy a magyarokkal oroszul (!), tolmács segítségével beszélt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított (!), amelyet 2020 nyarán adott át először. Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében egészen visszataszító. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg.Kétszer mondott nemet a beszervezésre, nem taníthatott többé – Beszélgetés Fekete Pállal, a megtörhetetlen forradalmárral
Ha igent mond, egyetemi katedra várja. Ha nemet, a segédmunkások, kubikosok nehéz élete. Fekete Pál, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnöke nem gondolkodott akkor, amikor 1963-ban végre kiengedték a börtönből. Nem lett a kommunisták spiclije, így egészen a rendszerváltásig megfigyelt, "másodrendű" állampolgár maradt. Akit a nyolcvanas években ismét megpróbáltak börtönbe zárni. Olyan ember ő, akire mind büszkék lehetünk. Olyan hazafi, akit nem sikerült sem megvenni, sem a kínzásokkal, vegzálásokkal megtörni. Pedig Békés megyében valóságos pokol várta a forradalmárokat, olyan embertelen bánásmód, kínzások, amelyet csak a legkeményebb emberek élhettek túl.Túlélni a kommunisták poklát – Életút-interjú Fekete Pállal, a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnökével
Fekete Pál író, tanár, forradalmár 93 esztendős. Székely édesapja megjárta a Gulágot, így arra tanította fiát, óvakodjon a kommunistáktól, és bármi történjen, őrizze meg magyarságát, emberi tartását. Így is történt. A népszerű tanár 1956-ban a Békés Megyei Forradalmi Bizottság elnöke lett, sokat tett azért, hogy azon a vidéken elmaradjon a nagyobb vérontás. 1957-ben letartóztatták, és egészen 1963-ig Kádárék börtöneiben raboskodott, ahol rendszeresen kínozták. Kiszabadulása idején be akarták szervezni, egyetemi katedrával kecsegtették, de ő nemet mondott. Ennek megfelelően soha többé nem taníthatott, segédmunkásként, kubikosként dolgozott. Állandó vendégszerzőnk, Kovács Attila életút-beszélgetést készített az idős forradalmárral, ennek első részében a letartóztatásig követjük a megtörhetetlen férfi történetét.Példátlanul bátor lengyel kiállás 1958-ban: tizenötezer szurkoló tisztelgett némán az '56-os hősök előtt (videóval)
Bár a nagyvilág, illetve az érintett nagyhatalmak nem álltak ki Magyarország mellett 1956-ban, lengyel barátaink akkoriban sem fordítottak hátat. A legsötétebb diktatúra éveiben, a kádári megtorlás tetőpontján, 1958-ban egy futballmeccsen bizonyították emberségüket: tizenötezer szurkoló állt néma csendben a kivégzettekre, ötvenhat hőseire emlékezve. Erről szól A néma visszhang című, alább is megtekinthető dokumentumfilm.Előbb Rákosiék, aztán Kádárék zárták börtönbe - Mensáros László színészlegendánk felemelő története
„>Az ügyvédem szerint valószinüleg vissza kell még ülnöm egy pár hónapot, node nem érdekes a dolog inkább a börtön, mint egy >>Kaméliás hölgyA magyarok vére
Ha az 1956-os forradalomra és szabadságharcra gondolok, mindig Albert Camus, nagy francia író sorai jutnak eszembe, aki kommunista létét megtagadva ezt írta a magyar népfelkelésről: “A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét… A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol,-még közvetve sem-igazolják a gyilkosokat”.Ajánljuk még

















