Költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Generál Média- vezér ügyében a Fővárosi Főügyészség –...
Hűtlen kezelés miatt áll bíróság elé Esztergom egykori polgármestere, volt fideszes országgyűlési képviselő, Meggyes Tamás. Noha a...
Szeptemberben áll bíróság elé az Állami Egészségügyi Központ volt vezetője, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterének testvére, Szilvásy István...
Menesztette a német igazságügyi miniszter a szövetségi legfőbb ügyészt kedden a netzpolitik.org című hírblog cikkei miatt hazaárulás...
Többrendbeli rablás, szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat – egyebek mellett – az ügyészség egy 49 éves...
Múlt hét hétfőn szabadult feltételesen a budapesti Venyige utcai börtönből az Egymásért alapítvány egykori vezetője, Földesi-Szabó László...
Bűnszervezetben, több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a sajtóban „fekete seregként” ismert csoport egy tagja...
A Fővárosi Főügyészség indítványával egyezően szeptember 29-éig meghosszabbította a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Budai Központi Kerületi...
Egy 22 éves lányt a vonat mosdójában szexuális aktusra kényszerített egy külföldi állampolgár. A rendőrök azt mondták...
Hivatalos személy által elkövetett zsarolás megalapozott gyanújával hallgatott ki a Központi Nyomozó Főügyészség egy rendőr zászlóst –...
Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány felmentését kérte védőbeszédében ügyvédje csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy...
Az ügyészség csendben felmentette vezetői beosztásából a Hagyó-ügy addigi vezető ügyészét 2013 januárjában „hivatali kötelesség vétkes megszegésével...
Befejeződött a romagyilkosságok ügyében első fokon eljáró bírói tanács egyik tagja ellen lopás miatt indult nyomozás –...
A magyar szakemberek sikereként könyvelte el Polt Péter a V4-es legfőbb ügyészek minapi találkozója végén kiadott közös...
Még a Nemzeti Védelmi Szolgálat is ellentmondásosnak tartotta a Kiss Ernővel szemben súlyos vádakat megfogalmazó volt MVM-vezér,...
A Nemzeti Védelmi Szolgálatnak nagyrészt sikerült azonosítani, hogy kik voltak azok a 90-es években hivatalban lévő, feltételezhetően...
Benyújtotta az Országgyűlésnek Polt Péter a szervezet 2014. évi tevékenységéről szóló legfőbb ügyészi beszámolót. A beadványból kiderül,...
Újabb gyanúsítottja van a Belváros volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót is érintő hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt...
A rendőrség befejezte a Generál Média ügyében költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult nyomozást– tudta meg a PestiSrácok.hu....
Továbbra is folyamatban van a volt szocialista elnökhelyettes, Simon Gábor és társa ügyében okirathamisítás és költségvetési csalás...
Hatvanegy, az V. kerületi kapitányságon dolgozó volt és még jelenleg is rendőr – köztük parancsnokok – lélegezhetnek...
Ismét előzetes letartóztatásba került a rendőrségi vesztegetési botrány főszereplője, Vizoviczki László, akit a Fővárosi Törvényszék március...
Hamis tanúzás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának korábbi munkaadóját, F.-né Ny. Évát a Budapesti...
Kiss Ernő mai tárgyalásán felolvasott, minősítés alól feloldott dokumentum szerint a nyugalmazott dandártábornokot érintő titkos nyomozás érintette...
Hatályon kívül helyezte a rendőrség nyomozást elutasító határozatát és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének...
Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen...
Tagadta bűnösségét és a Nemzeti Védelmi Szolgálatot (NVSZ), valamint az ügyészséget támadta vallomásában a vesztegetéssel vádolt volt angyalföldi...
Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben – ezt közölte szombaton a...
Pénzükhöz juthatnak a Buda-Cash-ügy károsultjai, miután a Fővárosi Főügyészség ma közölte, 68 milliárd forint értékben foglaltak le...
Annak ellenére, hogy korábbi Milla Egyesület tagjai szerint Juhász Péter kapzsisága és a mozgalom gazdálkodásában fellelhető fekete...
Az ügyészség szerint a szociológus-közgazdász sem a tények tagadását, sem a kétségbe vonását, sem a jelentéktelen színben...
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság korrupt rendőrére csapott le a Nemzeti Védelmi Szolgálat, aki százeurós vesztegetési pénzt fogadott el....
Korrupt NAV-os alezredes és társai ellen emelt vádat az ügyészség – közölte a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-val. A...
A rendőrség szerint a 37 éves férfi intézkedés közben rátámadt a körzeti megbízottra Örkény külterületén. A rendőr a...
Dopeman a Twitteren közölte, hogy hivatalosan is megkapta az értesítést, miszerint gyanúsítottból vádlottá vált, amiért a 2013...
Az uniós csalásellenes hivatal, az OLAF fordult a magyar hatóságokhoz, mert visszaélésgyanús ügyeket talált az uniós pénzeket...
Vádat emelt az ügyészség a “a combinós gyilkosság” ügyében. A visszaeső férfival szemben nem életfogytiglani, hanem határozott...
Belváros-Lipótváros önkormányzata vasárnap hamis vád miatt feljelenti Juhász Pétert, az Együtt társelnökét. Ezt a kerület közölte vasárnap...
A Központi Nyomozó Főügyészség nyomozást folytat Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke ellen, mert a gyanú szerint...
Elutasította a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség Tényi Istvánnak a feljelentését, amelyben a belvárosi Fidesz-tag csalás...
Szinte mindegyik ellene indított büntetőügyben előfordult, hogy az ügyészség egyik képviselője arra kérte, ne haragudjon rá, de...
Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és más bűncselekmény miatt folytat eljárást Balmazújváros város polgármesteri hivatalát...
Március 21-én kezdi tárgyalni a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) munkatársai ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőpert a Fővárosi...
Noha a 2006-os őszi események rendőri túlkapásai miatt már több mint másfél éve folyik eljárás a bíróságon,...
Február 3-ig meghosszabbították a vádelőkészítés határidejét Hiszékeny Dezső XIII. kerületi MSZP-s országgyűlési képviselő és társai vesztegetési ügyében...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS