Mint emlékezetes, a miniszterelnök nemrégiben bejelentette, hogy ha a gazdasági növekedés az idén meghaladja az 5,5%-ot, akkor...
A költségvetés marad így, ahogy van. Vicces lenne, ha a parlament által június 15-én elfogadott törvényt már...
A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács; a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak –...
Az álhírterjesztésben nincs nyári szünet – fogalmazott a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán. Varga Mihály bejegyzésében felidézte...
A Kárpát-medence, valamint Közép-Európa gazdasági újraindítása erősebb lesz, mint az EU átlaga – jelentette ki a pénzügyminiszter...
Az elmúlt tíz év gazdaságépítő munkájának köszönhetően továbbra is jut forrás a családok, a hitélet és a...
A Piringer Kft. 190 millió forintos állami támogatással műanyag helyett biológiailag lebomló eszközök gyártására áll át –...
Brüsszel is elismeri, hogy a magyar gazdaság újraindítása erőteljesebben sikerült, mint általában az Európai Unió tagállamaiban –...
A magyar gazdaság újraindítása gyorsabb az uniós országokénál. Ezt immáron Brüsszelben is elismerik– jelentette ki Varga Mihály...
Ha akarná, sem tudná elgáncsolni Brüsszel a magyar gazdaságot – mondta a pénzügyminiszter az Origo című internetes...
A vártnál több cég jelezte beruházási szándékát, ezért megduplázzák a Nagyvállalati beruházási támogatás idei keretösszegét, 25 milliárd...
Júliustól búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyag eszközöknek; a cél az, hogy az itthon használt helyettesítő termékek...
Már három hónapja pozitív a Heti Gazdasági Index értéke; az adatok azt mutatják, hogy a gazdaság újraindítását...
A számok nem hazudnak: az elmúlt tíz év eredménye, hogy jelentősen csökkent az ország külső eladósodottsága. A...
A családok, vállalkozások részéről egyre nagyobb az igény az online megoldásokra, ezért az adóhivatalnál is digitális fordulatra...
Az IMF jelentősen javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, közösségi oldalán...
A magyar gazdaság nem állt le, folyamatosan nyeri vissza növekedési képességét, és képes lesz arra, hogy a...
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban – jelentette be a pénzügyminiszter...
Magyarország elutasít minden olyan kezdeményezést, amely adóemeléssel és a versenyképesség romlásával járna, ezért a globális minimumadó elképzelését...
A magyar gazdaság akkor erős, ha építhet nagyvállalatai versenyképességére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, nagyvállalati támogatási...
Az Európai Unióban is példaértékű újításokat vezetett be Sors László vezetése alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,...
A gazdaságpolitikának a beruházások támogatására, a munkahelyteremtésre és az elveszett kapacitások pótlására kell összpontosítania; a költségvetésnek biztosítania...
A jövő évi költségvetés leghangsúlyosabb eleme a gazdaság-újraindítási akcióterv, amely lehetővé teszi, hogy mindenki talpra tudjon állni,...
Öt helyet lépett előre Magyarország az IMD svájci üzleti iskola Versenyképességi Központja (IMD World Competitiveness Center) által...
A napokban bejelentett ruhaipari pályázat segítségével száznegyvenmillió forintból fejleszt a Sugarbird Kft. A beruházással új munkahelyeket hoznak...
Tizenöt milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a hazai ruha- és kreatív ipar – jelentette be Varga Mihály...
Ha sikerül elérni az 5,5 százalékos növekedést, akkor az átlagjövedelemből élő szülők 2022 januárjában visszakaphatják az előző...
Olyan módosító indítványokat nyújtott be a baloldal a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, amelyek visszaröpítenék az országot a...
A baloldal módosító javaslatai 8800 milliárd forinttal borítanák fel a jövő évi költségvetést – hívta fel a...
Összesen több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások 4 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással –...
A gazdaság újraindítását követően Magyarország visszatér a hiány- és adósságcsökkentő pályára, amely az elmúlt tíz évet is...
A kormány azért dolgozik, hogy jövőre is folytatódjon az adócsökkentések politikája, ezért a benyújtott költségvetési törvényjavaslat számos...
A magyar beruházási ráta ismét 27 százalék felett alakult, ezzel az ország változatlanul az uniós élmezőnyben szerepel...
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előre jelzett két számjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium...
Ha a nevelésbe fektetünk be, akkor a gyerekeinknek adunk olyan lehetőséget, amelyet kihasználva, az életbe kikerülve meg...
Hárommilliárd forintért szerzett be tíz, nagy teljesítményű toronydarut a Bayer Construct, a beszerzésből egymilliárd forintot a Nagyvállalati...
Vírustesztekhez is használt fiolák gyártásában erősödik Magyarország önellátása – jelentette be a pénzügyminiszter szombaton a közösségi oldalára...
A sikeres oltási program és a kormányzati intézkedések lépéselőnyhöz juttatták Magyarországot, gazdasága ezért hamarabb indulhat újra, mint...
Az Országgyűlés pénteken fejezi be a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett, harminc órás időkerettel kiírt általános vitáját....
Az Országgyűlés ma 13 órás időkeretben folytatja a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett általános vitáját. A parlament...
Az Országgyűlés ma 13 órás időkeretben folytatja a jövő évi költségvetés szerdán megkezdett általános vitáját. A parlament...
Az Országgyűlés szerdán kezdte meg a 2022-es költségvetésről szóló kormányzati javaslat tárgyalását. A mai napon először Varga...
Az Országgyűlés ma megkezdi a 2022-es költségvetésről szóló kormányzati javaslat tárgyalását, a vita péntekig, összesen harminc órás...
Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy emléket 2018-ból, három évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon jelentette...
Az első negyedév GDP-adatai szerint jóval a várakozásokon felül kezdte az évet a magyar gazdaság – mondta...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS