Már négy éve nyoma veszett az MSZP zuglói képviselőjének, Sápi Attilának, aki az eltűnése napján egy több...
„A legjobb érv a demokrácia ellen egy ötperces beszélgetés egy átlagos szavazóval.” Winston Churchill Úgy hallom, az...
A végéhez közeledik az a nyomozás, amely a parlamentben 2018 decemberében végrehajtott ellenzéki palotaforradalom miatt indult hivatalos...
Hogy kiket emelt közhivatalba Karácsony Gergely főpolgármester, azt jól tudjuk. Hogy ezek az emberek milyen ideológiát képviselnek,...
Talán nem lesz teljesen meglepő, ha ma foglalkozunk kicsit az igazságszolgáltatással, azzal, ami mostanában talán a legjobban...
Magyarországon nincs nemzeti minimum. Itt következmények nélkül el lehet árulni a gúnyhatárokon túli magyarságot. Következmények nélkül lehet...
„A tett halála az okoskodás” Shakespeare: Hamlet Ha ez az írás KariGeri érveiről szólna, illetve az érveléshez...
Na de ki az az apu? Jogos… Apu – vagyis eredetileg Daddy – Donald Trump elnök egyik...
Idestova harmadik hete rugózik egy szépséges Magyarország-térképen a honi balliberális sajtó egy része. E térkép a Fidesz...
Hiába állítja Donáth László az ellenkezőjét, a rendőrség után az ügyészség portálunknak megküldött válaszából is kiderül, hogy...
Bödőcs Tibort valaha tehetséges humoristának lehetett tekinteni. Elmúlt. Fura ez a standupos sors. Alapvetően háromféle típus létezik...
Itt az új esztendő, ilyenkor sokan fogadalmakat tesznek, hogy többet sportolnak, egészségesebben esznek, de van, aki azt...
Be kell tiltani az egészet! – írta Facebook-oldalára Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő még szilveszter éjszaka a...
A PestiSrácok.hu információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az...
„Bizony, az etiópiaiak istenei feketék és széles orrúak, s a thrákokéinak haja veres, és szemük kék. (…)...
Ilyenkor a legtöbben az elmúlt évet összegzik, pedig sokkal izgalmasabb kitalálni, vajon milyen váratlan húzásokkal lepi meg...
Legenda lett így is, de mennyivel több volt benne. Kocsis Lajost Puskás Öcsihez hasonló tehetségnek tartották, de...
Generációs politikát A kommunisták pont olyanok mint a németek, nem véletlenül a németek találták ki a kommunizmust....
Néhány óra van hátra 2019-ből, itt a legjobb alkalom közös ügyeink (res publica) idei leltárának elkészítésére. Mit...
Most, hogy megszűnt a Playboy, a Nők Lapjának, az ellenoldali újságnak nyilván komoly identitásválsággal kell szembenéznie, de...
Bonyolult téma a jobboldalon a „klímavédelem”. Úgy tűnik, hogy a globális liberális erők világszerte átvették a téma...
Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben...
Bizonyítottság hiánya miatt megszüntette a nyomozást Dietmar Clodo ügyében a Fővárosi Nyomozó Ügyészség – tudta meg a...
Média-, vagyon- és hatalomátmentős cikksorozatom mostani részében bemutatok egy olyan üzletembert, aki Fenyő János egyik mesterének tekinthető....
Eltelt 30 év, az új generációnak hangot kell találnia. Létkérdés, hogy apáink unokái már szót értsenek egymással,...
A Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban, egy budapesti lakásban játszódik a Mindenki című kisfilmjével Oscar-díjat nyert Deak Kristóf első...
Nem olyan fából faragták a baloldali politikust, hogy egy-egy órási botrány vagy nyilvános megaláztatás után azonnal vegye...
“Amikor meseterapeutaként asszociációs képekkel kezdtem el dolgozni, azonnal felébredt bennem a vágy, hogy mindezt egy múzeumi térben,...
Közhely, de igaz: leginkább a múltunk, történelmünk alapján tudjuk meghatározni önmagunkat. Sokan panaszkodnak most (is) a jelenre,...
A keresztény világ ezen a napon Jézus születését ünnepli. Nem mindenhol békében. Van, ahol éppen ezen a...
Népszerű ellenzékértelmező sorozatunk újabb kiadásaként ismerjük meg a legutóbbi időszak ellenzéki gondolatainak valódi jelentését. Mivel Orbán miatt...
Egy gimnáziumi barátom jut eszembe… Pontosabban az érettségi után még vagy 15 éven át masszívan együtt bulizó...
Nagyszerű hír érkezett Pápáról: az önkormányzat tegnap (azaz csütörtökön) átnevezte az eddigi Szabó Ervin utcát Tisza Kálmán...
Harminc év után láthat ismét balettelőadást a közönség a Budapesti Operettszínház színpadán – Csajkovszkij Diótörő című klasszikusa...
Van ez a remek ember, ez a Gréczy, amelyik nemcsak a faszát mutogatja a nőknek, hanem páros...
Csak idő kérdése volt a magyar miniszterelnök által megfogalmazott együttműködési kezdeményezés román oldalról való visszautasítása. Mint ismeretes,...
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a nyomozás adatai szerint Simonka György nem befolyásolta a bűnszervezetre vonatkozó szabályozás...
Aláereszkedünk a balliberális latrinába: újabb magyargyalázó írás jelent meg az egyik ellenzéki zugportálon. A szerző Trianonon, a...
Öngyilkosságot kísérelt meg a cellájában a maffiagyilkosságok miatt elítélt Portik Tamás – tudta meg a Blikk. A...
Újabb szintet lépett a honi libsik magyar- és kereszténygyűlölete: Terézváros momentumos polgármestere megtiltotta egy kettős kereszt fölállítását...
Ok, boomer! – hallhattátok az elmúlt hetekben, miután az Index kinyilatkoztatta, hogy mostantól ezzel a jelzővel kell...
Mindig van mit tanulni a balliberálisoktól! A szómágusok új kifejezést találtak a Metoo!-ra. Most például a szexuális...
Belegondoltatok már, milyen lenne hazánk második és harmadik leghíresebb Györgyének, Sorosnak és Moldovának szerelemgyereke? Nos, nem is...
Érdekesebbnél érdekesebb személyi döntésekkel és politikai álláspontokkal örvendeztetnek meg bennünket az új, liberális, gyurcsányista kerületvezetők (milyen kellemes...
Mi történt? Évekig menekültek a közeléből, nehogy összegyurcsányozódjanak – most meg nemcsak az önkormányzati választásra álltak össze...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS