A Forbes magazin Európa 30 fiatal politikus-tehetsége közé választotta be Fekete-Győr (Fegyőr) Andrást, a Momentum Mozgalom brigádvezetőjét....
„Már a legkisebb korban el kell kezdeni a gyerekek politikailag korrekt nevelését” – olvasható egy brüsszeli...
Hetek óta árad az ellenzéki hazugságcunami a magyar migrációs politikáról. Ezerháromszáz suttyomban befogadott migránsról beszéltek, most meg éppen...
Még 2016 szeptemberében nevezték el Göncz Árpádról a XIII. kerület Árpád-híd pesti hídfőjénél fekvő központi részét Göncz...
Sajnálom, hogy én nem voltam meghívva a Magyar Nemzeti Szalonba, arra az eseményre, amelyen többek között Hadházy...
Újra nagykoalíció lesz Németországban, és újra Angela Merkel fogja vezetni. Azaz nem változik semmi? Dehogynem. Merkel...
Dudás „indexfőszerkesztő és független” Gergely, egy délután, miután a nem vagyunk mi Simicska bérencek értelmű emlékezetes opusát...
Diákok és hozzájuk csapódott egyéb tiltakozók egy csoportja kezdett el panaszkodni a pénteki diáktüntetés utáni, állítólagos rendőri...
Sokáig senki sem tudta, ki az a Nagy Gábor, hiszen főként csak a Vas megyei kistelepülésen, Kondorfán...
Az ellenzék most rosszabb állapotban van, mint 2014-ben volt, de ez nem is lényeges, mert a kormánypártoknak...
A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével...
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják...
„Túl hangosan harangoznak! Hagyják abba!” – tiltakozott Genovában egy illegális migráns, a harangozást korlátozó javaslatot ügyvédje...
Az ész megáll! A nyomozók hónapokig keresték azt a verekedő CEU-párti tüntetőt, akihez – mint most kiderült...
Tényleg bajban van az oktatás. A pénteki diáktüntetés általam megkérdezett résztvevői közül senki sem tudta, mikor volt...
„A helyzet, hogy egy képviselő mandátuma és az, hogy átvilágítással rendelkezik, annak semmi köze ahhoz, hogy mi...
Bár a tavalyihoz hasonlóan az idei mozis esztendőben is erős mezőny várható dráma, akció és vígjáték fronton,...
Rokonszenves bennfenteskedéssel indított Kardos András esztéta a Heller Ágnes filozófussal folytatott politikai pódiumbeszélgetés elején: jelezte a közönség...
Két tucat civil szervezet hazugnak, önkényesnek és kártékonynak tartja a csütörtökön nyilvánosságra hozott “Stop Soros” törvénycsomagot. Pardavi...
A közszereplők átvilágítása “parasztvakítás” volt, amelynek legcinikusabb példája Horn Gyula és az ő emlékezetes – “Na és?” –...
A hirado.hu több, egymástól független forrásból úgy értesült, „nyomós nemzetbiztonsági oka” van, hogy Szél Bernadett LMP-s társelnököt...
A Jobbik már tavaly novemberben közleményben elégedetlenkedett amiatt, hogy Magyarország úgymond „befogadott” ezer szegény menekültet. Most viszont...
Napok óta háborog a sajtó, főleg annak balliberális szekciója, miszerint Magyarország titokban (ó, borzalom!) 1300 menekültet fogadott...
Mit keresett a Brüll Alfréd által felfedezett és támogatott, az MTK-hoz ezer szállal kötődő Orth György 1937-ben...
Vádat emelt a ügyészség az ellen a férfi ellen, aki a tavaly áprilisi, Parlament előtti CEU-párti tüntetésen...
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba – jelentette...
…és Cseh Tamás születésnapja kapcsán: január 22-én lenne hetvenöt éves. Az évforduló jó alkalom a megemlékezésre. Több...
Pontosan egy hét múlva ülésezik a parlament nemzetbiztonsági bizottsága a Soros tervről. A testület fideszes alelnöke korábban...
Brüsszeli kutatók a muszlimellenes paranoia fejlődését fedezték fel a belgák közt, ami „patológiai méreteket” öltött. Ez...
Minden falunak akad egy aranyos bolondja. Vagy postás-helyettes a lelkem, vagy jobb esetben mindenesként tesz-vesz a plébánia...
Februrában szavazhat az Országgyűlés a az illegális bevándorlás elleni újabb, az ország biztonságának növelése érdekében szükséges törvénycsomagról –...
Az Együtt nem lesz legyártója a kétharmadnak, ha kell, akkor visszahúzzuk jelöltünket, akár adnak cserébe valamit, akár...
Egymásnak ugrottak a baloldali pártok Csepelen. Mára már bizonyossá vált, hogy itt biztosan nem lesz közös baloldali...
Úgy néz ki, a multikulti valóban nem működik. Legalábbis ez derül ki abból a tanulmányból, amely szerint...
Az ellenzéknek lövése sincs arról, mi lenne másnap, ha ne adj’ Isten április 8-án megnyeri a választásokat...
Elindult a STOP Soros törvénycsomag társadalmi egyeztetése, miután a kormány egy 24 oldalas dokumentumot hozott nyilvánosságra a...
Pornóipari szakszavakban járatlanok kedvéért a reverse bukkake olyan szitu, amikor nem az van, hogy sok hímnemű gyaláz...
Piacfelügyeleti eljárást indított a jegybank a Gyurcsány Ferenc egyik családi cége által Czeglédy Csaba érdekeltségének nyújtott három...
Az első becslések szerint több százezer forintra tehető, de akár a milliós nagyságrendet is elérheti az Állami...
Kiejtette a világranglista 13. helyén álló amerikai Sam Querrey-t Fucsovics Márton, így bejutott az Australian Open harmadik...
Washington újra nagykövetet készül Budapestre küldeni – írja kormányközeli forrásokra hivatkozva a Magyar Idők. A lap szerint...
Megmarad! Kegyetlenül, mozdíthatatlanul. Köztünk marad minden ócska célzás, lappangó üzenete tovább tenyészik, és majd bennünk settenkedik tovább....
Lapunk korábban megírta, hogy olyan javaslatot tárgyal a kormány, amely akár Soros György kitiltását is lehetővé tenné...
Festékkel mázolta össze az ÁSZ műemlék épületét Gulyás Márton, mert „szereti a hazáját”, az „Orbán-rezsimet” meg...
Boldog percek következnek, hiszen ismét egy gyűlölhetetlenül szánalmas és utálhatatlanul nemlétező nemzetimitátor mindennapi nyomorát ismerhetitek meg, amelyet...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS