
A magyar kormány migrációs politikája változatlan: nem fogad bevándorlókat, senkit sem telepít le az országba – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormány sosem fogadta el az európai uniós kvótaszabályokat, így azok alapján senki semmilyen jogot nem követelhet magának Magyarországon – hangsúlyozta a kormányfő.
Azt is mondta ugyanakkor – utalva a tavaly oltalom alá vett mintegy 1300 emberre -, hogy a magyar jogrendszer által befogadott nemzetközi menekültügyi egyezményeknek eleget tesznek, így ha úgy látják, hogy valaki nemzetközi védelemre szorul, akkor neki átmeneti oltalmat ad Magyarország. Az ilyen emberek abban különböznek az “országhatárt letaroló” illegális migránsoktól, hogy először “bekopogtattak az ajtón”, és közölték, védelemre szorulnak – fejtette ki, hozzátéve: többségében felügyelet nélküli gyermekekről és asszonyokról van szó.
Az oltalmazottaknak, ha már nem szorulnak védelemre, vissza kell menniük oda, ahonnan jöttek, sosem lesznek magyar állampolgárok
– közölte, hozzátéve: ma Magyarországon őrzött és nem őrzött szálláshelyeken 491 ember tartózkodik.
A kormányzat által “Stop Soros” névvel illetett tervezetről azt mondta, a három elemből álló migrációs törvénycsomag új helyzetet teremt, mindenki, így Soros György is eldöntheti, hogy mit csinál: abbahagyja vagy folytatja az illegális migráció szervezését, támogatását.
Ha folytatja, az új törvény rá is vonatkozik majd
– jelezte. A nemzeti konzultáció eredményével indokolt tervezet részleteiről kifejtette: külön fogják regisztrálni az illegális bevándorlást szervező, “inkább álcivilnek mondható”, fizetett aktivistákkal dolgozó szervezeteket. Nekik külön bevallásokat kell majd készíteniük, a pénzügyeiket “nagyítóval fogjuk nézni”, a migráció támogatására fordított összegre pedig – a szervezet költségvetésének alapján – 25 százalékos illetéket vetnek ki. Szerinte az európai uniós forrást is be kell vonni az elszámolás körébe. Az érintett emberek emellett nem mehetnek a határkörzethez – a reptér is a schengeni határnak minősül -, ha pedig nem magyar állampolgárok, az országtól is távol tartják őket – ismertette. Arra a kérdésre, hogy kiket érinthet a távoltartás, úgy válaszolt:
mindenkit távol akarunk tartani Magyarországtól, aki olyasmit akar csinálni, ami magyar emberek érdekével alapvetően ellentétes.
Kiemelte: azt akarják, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország, hogy azok, akik a migrációt szervezik és finanszírozzák, ne tudjanak boldogulni Magyarországon, azokat pedig, akik a felszólítás ellenére támogatják a törvénytelen bevándorlást, távol tudják tartani az ország területétől.
A “Stop Soros” elnevezéssel kapcsolatban Orbán Viktor megjegyezte: Soros György nyíltan el szokta mondani, hogy rengeteg pénzt fordít a migráció támogatására, szervezésére. Van egy terve – folytatta -, amely szerint a probléma a kerítés, Európa jövőjére pedig a migráció a megoldás. Ezzel szemben a magyar kormány szerint éppen fordítva van: a probléma a migráció, a megoldás pedig a kerítés – közölte.
Nekünk az a kötelességünk, hogy most mindent megtegyünk azért, hogy a Soros-terv végrehajtását megakadályozzuk
– jelentette ki. Szerinte ez a választóvonal az ellenzék és kormánypártok között: míg utóbbiak nemzeti konzultációt szerveztek, és most az ott megmutatkozó népakaratnak érvényt szereznek, addig az ellenzék támogatja a határkerítés lebontását, és elfogadná a kvótákat.
Számomra az ellenzék egy blokkban a bevándorlás és a migránsok oldalán áll
– fogalmazott. Megjegyezte, hogy az ENSZ olyan dokumentumokat készül elfogadni, amelyek a világméretű népvándorlást támogatják. Jövő héten ezért a nemzetbiztonsági kabinet foglalkozni fog a világszervezet vonatkozó terveivel – közölte, hozzáfűzve: az Egyesült Államok nem véletlenül lépett ki az ENSZ-tárgyalásokból, mert úgy látják, hogy ott nekik hátrányos döntések születhetnek. “Osztom ezt az aggodalmat, ezen nekünk is el kell gondolkodnunk” – mondta.
Az interjúban szó volt a magyar-lengyel kapcsolatokról. A kormányfő elmondta: az év eleji személyes találkozó után telefonon is beszélt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel, és megerősítették, mindkét ország kitart korábbi migránspolitikája mellett, nem akarnak bevándorlóországgá válni, a kvótáknak nem engednek. A Varsó ellen indított EU-s eljárásokról azt mondta: Lengyelország számíthat Magyarországra, nem történhet meg az a szégyen, hogy egy becsületes tagállamot indokolatlan vádak alapján eljárás alá vonjanak. Arról is beszámolt, dolgoznak egy közép-európai fejlesztési bank közös felállításán. Ezzel kapcsolatos dátumokról a visegrádi miniszterelnökök jövő pénteken esedékes budapesti találkozóján várható döntés – közölte.
Közelmúltbeli berlini látogatásáról Orbán Viktor kifejtette: előadásában arról beszélt, Kína nem veszély, hanem lehetőség. Közép-Európában olyan fejlesztéseket kell végrehajtani – például elektromos hálózatok összekapcsolása, gázvezeték-építés, közlekedési útvonalak kiépítése -, amelyekre vagy az EU regionális kohéziós alapjaiból lehetne forrásokat szerezni – ez azonban korlátozott -, vagy bankoktól, vagy ha azok drágák, akkor a kontinensen kívülről. Például Kínától, amely vállalja, hogy az európai pénzügyi kondícióknál jobb feltételek mellett finanszíroz közép-európai fejlesztési programokat – fejtette ki. Beszélt bajorországi útjáról, amelyet úgy értékelt: Bajorország megújított szövetségben van Magyarországgal, a bajor miniszterelnök pedig vállalta, hogy javaslatot tesz egy osztrák-magyar-bajor együttműködésre.
A magyar gazdaság adatairól szólva a kormányfő arra hívta fel a figyelmet, hogy lassan mindenkinek lehet munkája, a bérek nőnek, a bérmegállapodás betartása pedig az ország sikerének első számú alapfeltétele.
MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (A vezető képen: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában, 2018. január 19-én.)
khm
2018-01-20 at 11:06
Vettél?
Állítólag jól jegyzik a tőzsdén.
Ferenc
2018-01-20 at 09:07
Na ugye milyen széles spektrumon üzemel a bolsi hazugságtár! Ettől nincs sajtószabadság?
Ferenc
2018-01-20 at 09:01
A bolsi hazugságtár lenne a “tények”?
Kaktusz
2018-01-19 at 23:55
No miről beszélsz? miféle 1300-ról? Arról, amit Soros szervezete a Helszinki Bizottság is tagadott?
Ferenc
2018-01-20 at 09:04
Értelmezési gondokkal küzdesz? Úgy könnyű!
Kéfa
2018-01-19 at 19:35
Orbán Viktor érthetően elmondta a jelenlegi helyzetet, nincs változás.
Ennyi történt, nem több.
Miért kellene ezen bárkinek is felizgatnia magát?
Kéfa
2018-01-19 at 19:10
2010 előtt meg azt a sok pénzt meg csupa-csupa hasznos dologra, gondosan beosztva, mértani pontossággal költötték el, minden forint kifizetését szinte mikroszkóppal vizsgálták, ugye?
Az csak a véletlenek összjátéka lehetett, hogy 2010 előtt szinte megduplázódott az államadósságunk.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen életszínvonalon éltünk 2010 előtt és milyen életszínvonalon élünk most.
Kulcsár
2018-01-19 at 18:48
TAKARODJ INNEN TE KAPCABETYÁR
A POGÁCSÁS MARIANN HAZAÁRULÓ HIMRINGYÓJÁNAK A WEBOLDALÁRA!
(alfahir, azon a trágyadombon a helyed)
khm
2018-01-19 at 17:07
Lám Orbán úr ,meglengette a vörös posztót a patkányok orra előtt!
Lett is ebből ótvarkodás a fikazabálók részéről.
Sebaj!
Örüljünk,hogy nem örülnek,hanem inkább őrülnek.
Ferenc
2018-01-19 at 14:49
Azok számára ez óhéber, akik a Genfi Egyezmény és az esetleg ránk erőltetett kvóták között képtelenek különbséget látni!
szánalmas
2018-01-19 at 13:28
zavart érzek az erőben
Kulcsár
2018-01-19 at 13:10
Ez van Ausztriában, ahol hetente kb 45 rendőrt rugdosnak meg vagy csapnak pofán Soros védencei:
https://www.unzensuriert.at/content/0025902-Einzelfaelle-im-Jaenner-2018-taeglich-aktuell
Kéfa
2018-01-19 at 19:29
Szerintem túl sokszor van már felfordulás nyugaton és még nem látszik ennek az alagútnak a vége (ha van egyáltalán).
Artur
2018-01-19 at 12:32
Itt a valóság álnéven szennyező bi, kire gondolhatott? Talán libásgordon, vagy d-209, szabózoltán, tocsikmárta, vagy maga a gyurcsók, meghizott volna? Százmilliárdokban mérhető? akkor talán a karcsú demszkij lehetett, horvát villanegyedekben, vagy a szemlőhegyen? Ungárklára mikor dolgozott, amikor dobrev? Ismer valaki baloldali marxistát, aki valaha is dolgozott?
Kaktusz
2018-01-19 at 12:56
Aha, azt már fel sem fogja az idióta agyad, hogy még a Helszinki Bizottság is tagadta a titkos migránsokat…pedig ők Soros szervezete, mindent megtesznek hogy aláássák a kormányt.
Kulcsár
2018-01-19 at 11:34
az osztrák újságok átvették az elmebeteg Alfahir és Kurucinfo alpári-hazug stilusát és témáját egy az egyben. De az ottani olvasóknak egész más a véleményük, és tökéletesen egyetértenek Orbánnal! Az osztrák Krone Zeitung, Der Standard, és a német Süddeutsche Zeitung-nál magyar nevü kommunista bértollnokok élik ki a született beteges bolsevik-liberális hajlamaikat.
A Steiermerk-i Krone főszerkesztőjét pedig kirúgták mert megirta a véleményét a “kisérő-nélküli fiatalkorúak” hordájának a beállitottságáról.
Niederösterreich-ban panaszkodnak a politikusok, hogy 56%-al nőtt a migránsok által elkövetett sexuális zaklatások száma, és hetente legalább 2 nemi erőszakot követnek el a tartományban ezek a “védelemre szorultak”. A bűntények száma sokkal magasabb, mivel az hatóságilag állandóan leplezve van.
Bécsből sokan vidékre és falukba költözködnek, mert már ott IS tarthatatlan állapotok uralkodnak.Grázot is bevették már, mint Budát a törökök annakidején.
Németországban Gütersloh-ban egy azerbajdzsáni népes családot akart a rendőrség kizsuppolni. Egy családtag viszont elvette (!) az egyik rendőr pisztolyát, 2 rendőrt rögtön foglyul ejtettek, végül a SEK,(olyan mint nálunk a TEK)vetett véget ennek az ámokfutásnak.(Bild 2018.Jan.19, 8 oldalon) Volt olyan eset is, hogy a német rendőr olyan fülest kapott az ázsia bevándorlótól, hogy eltért az arc csontja. Német nyugdijasokat is megkéseltek a bevásárlóközpontban az afgánok stb.stb.
Ezt az Európát akarjuk? Legalább mi a saját hazánkat védjük meg a jogellenesen betolakodó migránsoktól!
Kaktusz
2018-01-19 at 12:54
Most ugye Dobrev Klárira meg Fletóra gondoltál?
Kaktusz
2018-01-19 at 11:19
végbéla. Tőled ennyire futja?
Kaktusz
2018-01-19 at 12:52
végbéla
Újfent gratulálok a velős megjegyzésedhez. Látom csak ennyire futja…ülj le. Egyes.
Kaktusz
2018-01-19 at 11:18
Te hazudsz, ugyanis, a bevándorló/migrókat senki sem látja szívesen, csak ti ballibek. Mivel illegálisan jönnek és terrorizálják a lakosságot. Szerinted miért nem mennek a gazdag öbölmenti államokba, ami közelebb is van és kultúrában is hasonló?
Akik pedig Ázsiából jöttek azok nem dobták el a papírjaikat a határon, és nem hazudtak a kilétük felől és nem követelőznek és pláne nem tartják rettegésben az országot, ahová jöttek. Szóval két külön kategória, amiről te beszélsz.
Kéfa
2018-01-19 at 19:15
Kanadában is régóta van letelepedési kötvény hasonló feltételekkel mint nálunk. Rettegniük kellene a kanadai adófizetőknek is?
Kaktusz
2018-01-19 at 11:14
skizofrén valóságmuszlimmesemondóGyuri
A vörös szemüveget le kéne venni és megtörölni, mert egyre több olyan dolgot beszéltek, aminek köze nincs a valósághoz. Nagy álmodozók lehettek…
János Szabó
2018-01-19 at 11:10
Miért nem a 4-es metró 167 milliárdjáról, a Czeglédi 3 milliárdjáról , Az ezer fiatalt ki nem fizető szombathelyi kommunistáról beszéltek ? Ma ilyen hozzászólók vannak kirendelve ! Már tudjátok a választás eredményét, azért reszkedtek ? Két harmad lesz !!! Pont !
Kati
2018-01-19 at 11:07
KivAándorló – miért nem vándoroltál még ki? Szabad az út, még a Schengeni határon át is…..
KARY
2018-01-19 at 10:50
signal2 ezek nem a te gyilkos ,szunnita ,naplopó ,ingyenélő ,kecskatoszó muszlim élősködőid.Letelepedési pénzeket is ellopnátok,mint a balliberális demszky-gyurcsánybandátok a 4-es metró 167milliárd forintját.
Kulcsár
2018-01-19 at 14:00
itt van a német,osztrák, svájci bevándorló bűnözési atatisztika. Időpontra (pl. 2018.Jan 1-2018.Jan 19) és országra, Németországban tartományonként, is lekérdezhető. Megnőtt szúrkálások, és a nemi erőszak száma. Hogy 10 éves fiú, 12 éves lány, 90 éves öregasszony, vagy Ponyló (publikálva volt,a neten is megtalálható) nem játszik szerepet.
http://www.refcrime.info/en/verbrechen/karte
Figyelembe kell venni, hogy ez csak a jéghegy teteje. A bőnőzések 90%-át eltitkolják az ottani hatóságok.
Libsi antivirus
2018-01-19 at 10:40
LAJOS
VALAMI MAST KELL AJANLANI. NEM MINDENKI HOMOKOS (leszbianok noket kedvelnek) Noi tamogatoi is vannak az Orban Kormanynak, meghozza nagyon sokan.
RADASUL a SZIFILISZEDET, ami a VEGSO STADIUBN VAN a TE ESETEDBEN, DELIRIUM a szoveged alapjan:- BIZTOSAN NEM Meszaros Lorinc-tol kaptad legalabbis nem attol akit pocskondirozol az ocsmany szaddal. O csaladapa, tobb gyereke van, tobb ezer Magyar-nak ad munkat, te fereg, te mikor dolgoztal utoljara , emlekszel meg ra ???
Lusta tokfeju Magyaroknak mint te vagy, ha latnak valakit aki munkajukbol gazdagodott meg, automatikusan azonnal kinyilik a potyalesojuk es kijelentik “BIZTOSAN LOPTA” sot ok azt is tudjak honnet, hogy miert nem tesznek feljelentest ha bozonyitekaik vannak, es bunpartolast kovetnek el, amiert koterba kerulhetnek, az rejtely.
En szelyesen ismertem a Microsoft megalmodojat Bill Gates-t, akkor amikor elkezdte a Ceget es meg nem vitte Tozsdere, azota az uzleti kornyezete nagyon kemeny sokszor kegyetlen dontesekre kesztette, DE EMBERI ERZESEIT SOHA NEM VESZITETTE EL.
Amint latom ez a helyzet Meszaros Lorincel is.
Hat a METROT BIZTOSAN NEM Meszaros Lorinc LOPTA SZET.
Te csak egy dogot tudsz elvezetni (vallalatot nem) 100 000 Volt valtoaram, probald ki legyel hasznos tagja a Tarsadalomnak megtragyazod a jo anyafoldet, masra ugysem lehet teged, es hozzad hasonlokat felhasznalni.
Meglehet hogy valami “vizvezetek szerelotol” KAPTAD a SZIFILISZEDET, DE LEHET HOGY a SZAMARTOSZO Marokkoi hazudott neked, csak kecskebor tomloben hordta szet a vizet valahol a sivatag kozepen.
Kéfa
2018-01-19 at 19:00
Én úgy tudom, érdeklődtek magyar vállalkozások közbeszerzések után nyugat-európában, de eddig valahogy még nem sikerült nyerniük. Nyugat-európaiak viszont sok közbeszerzést nyertek hazánkban.
Ezt velünk, magyarokkal szemben arányosnak, megfelelőnek találja?
Gunman
2018-01-19 at 10:35
Nyitva maradt a gumiszoba ajtaja…? 😂
Libsi antivirus
2018-01-19 at 10:04
https://sputniknews.com/europe/201801191060872110-uk-france-migrants-procedures-treaty/
TPIKUS NYUGAT EUROPAI KETTOS MERCE, Amit lehet a UK-nek es Franciaorszagnak azert foleg a Franciak KEERESZTRE FESZITIK az Orban Kormanyt
UK es Franciaorszag kozott Nemzetek Kozotti Egyezmeny (most megerositve) van AMIT a EU is ELISMER es TAMOGAT (nem tehet mast szorol szora betartjak a Genfi Menekultere vonatkozo Nemzetkozi Egyezmenyeket) , a kozozosen fenntartott hataratlepesi zona CALAIS -nal (Franciaorszag) MAGAS TOBB VONALON FELHUZOTT SZOGESDROT KERITESSEL van VEDVE, amit fegyveres hatarvedelmi egysegek elenoriznek minket fel reszerol.
TERMESZETESEN az NGO-k es a LIBSI Sajto es TV, meg az Emberbarat gyulekezetek befogjak a pofajukat, nincs siras rivas az emberi jogaiert belertve azt hogy hol akar letelepedni (ahogy azt a Libsik ertelmezik) a bevandoroltatotaknak.
UK es Franciaorszag az erre vonatkozo egyezmenyt ” Le TOUQUET ACCORD, 2003-ban irta ala.
UK MEGTAGADJA MINDEN ILLEGALIS BEVANDOROLTATOTT-tol a BELEPEST UK TERULETERE, akinek nincs hivatalos nemzetkozileg elfogadott szemely azonosito okmanya ami le ellenorizheto (ez a migrant kibocsajto orszag okmanya) , “NGO”-k altal kibocsajtott nem szamit annak, sem azok amit menekult kozpontokban adtak ki.
Artur
2018-01-19 at 09:55
Orbán megint, világosan és egyértelműen beszélt, elég lenne idézni későbbiekben, amikor újra félreválaszolgatnak a bisexuális ellenzéki genderek..
Kaktusz
2018-01-19 at 09:10
László Bencze
Senki nem volt becsapva. LEGYEN SZÍVES ÉS NE KEVERJE, AMIT NEM KELL. Ugyanis arról volt szó, hogy nem akarunk migránsokat, akiket az Eu FELSŐ HATÁR NÉLKÜL AKARSZ BETELEPÍTENI. Az igazi menekültekkel semmi gond. A nemzeti konzultációról pedig annyit, hogy az az egyik legdemokratikusabb dolog. Mert Orbán miközben meg merte kérdezni a népet, addig a nagy nyugati demokráciák egyik sem. A nép feje fölött hoztak olyan döntéseket, ami miatt már az angolok, belgák, svédek, németek sem érzik biztonságban magukat a saját hazájukban. Erről ennyit.
LB
2018-01-19 at 09:31
Kaktusz Asszony/Úr!
Igen, csakhogy a “nemzeti” konzultáció NEM demokratikus véleménynyilvánítási forma. Egy demokratikus szavazás során biztosítani kell az ellenőrizhetőséget már a szavazás során, de Orbánék még a szavazás után sem engedtek betekintést a szavazólapokba. Nagyon féltek attól, hogy kiderül, csak kamuszavazást generáltak. Jelen korunkban követelmény, hogy már a szavazás során is ellenőrizni kell a szavazás tisztaságát, ami itt nem volt biztosítva, sőt az interneten akár kamunevekkel, kamu E-Mail-címekkel is lehetett szavazni. Arra meg véletlenül se hivatkozzon, hogy az internetes szavazólapok aránya alacsony volt az össze szavazólaphoz képest , mert Orbánék ezt illetően is azt hazudhattak, amit csak akartak. Hazudtak is! Ha még volt szocialista országok sem hisznek az ilyenfajta konzultációkban, akkor ennek van némi oka, nem? A politikus hazudik, mert ilyen fajta, ilyen anyagból gyúrták, a kontraszelekció erre predesztinálja, ezért csak az olyan szavazás fogadható el, amely során minden párt jelen van, és egymást ellenőrzik. Ha megkérdez egy jogászt, ő is azt fogja mondani, hogy a “nemzeti” konzultáció nem legitim szavazási forma. Nem képes helyettesíteni egy népszavazást, és csakis politikai célokat szolgál a lebonyolítása.
Kaktusz
2018-01-19 at 11:10
László Bencze
Na neee, tehát ez nem demokratikus, ha a vezetőség megkérdezi a köznépet? Ez igen. Állandóan azt gondolom, hogy nem mond több butaságot, de mindig csalódom. Kétségbe vonja a demokrácia alapvetőségeit. Továbbá amiről ön beszél(hogy féltek Orbánék, stb) az nem más mint merő spekuláció. Mert ugye mitől is félnének, mikor őket támogatja magyar nép miközben négy mikro párt még 1000 szinpatizánst se tudott összeszedni.
A az Internetes kamuszavazásról meg annyit, hogy az lehetetlen, mert a rendszer megjegyzi a gép IP címét, és nem enged kétszeri szavazást, így tehát csak egyszer lehet szavazni. Tehát, újfent butaságot állított. Állandóan meglep, pedig én már nem sokmindenen lepődök meg.
LB
2018-01-19 at 11:30
Kaktusz Asszony/Úr!
ne beszéljen mellé, én nem azt írtam, hogy baj, ha megkérdezik a népet, de úgy, ahogyan Orbán kérdezi meg, az szégyen és gyalázat, hiszen nem ellenőrzik a “megkérdezés” tisztaságát. Az meg külön nevetséges, hogy ők, a politikusok azt állítják magukról, hogy ők nem csalnak! Az első adandó alkalommal csalnak, amint nincsenek jelen ellenzéki pártok! Ezért találták ki az urnás szavazást, a népszavazást. Nem kell újra feltalálni! Orbán újra az ősközösségből kezdené felépíteni a demokráciát? Visszafelé azért ne haladjunk! Ön szerint Svájcban pl. miért nem nemzeti konzultációt tartanak, hanem majd minden hónapban rendes népszavazást? Azért, mert ott sok a migráns?
Kéfa
2018-01-19 at 18:53
Ezt Ön írta: “Az meg külön nevetséges, hogy ők, a politikusok azt állítják magukról, hogy ők nem csalnak!”
Az ellenzéki pártokban is politikusok vannak, akkor rájuk is gondol, rájuk is igaz lenne az, amit írt?
Kaktusz
2018-01-19 at 23:52
Nem mellébeszélek, hanem értelmezek. Ön szerint, illetve a balliberálisok szerint az a baj, hogy Orbán megkérdezi a népet, miközben nyugati országok vezető nem teszik meg. A megkérdezés tisztaságáról meg annyit, hogy senki nem talált törvénytelenséget az egészben. Kizárólag a balliberális ellenzék ajvékol, mert egyebet sem tud.
Továbbá a népet nem csak szavazással lehet megkérdezni, sok más mód is van még. Ilyen a konzultáció is. A svájci példa pedig nem jó, mert ott összpárti kormányzás van. Tehát nem dobálnak sarat a kormánypártra, mert mindegyik képviselteti magát a kormányban. Nekik nincs olyan aljas ellenzékük mint itt nekünk. Továbbá, ott azért is tartanak népszavazást gyakran, mert négy fő népcsoport él az országban, és így kerülik el a félreértéseket.
Ha pedig a demokráciáról beszél, akkor beszélhet a görögökről, ahonnan származik az egész. Bizonyára tudja, hogy a közhiedelemmel ellentétben mégsem szavazhatott mindenki a városban. Pl sem a jövevények, sem a szolgák. Csak és kizárólag a szabad emberek.
LB
2018-01-19 at 11:33
Egy állampolgárnak lehet akár több gépe is, sőt szavazhat a munkahelyéről is, egy másik, kamu néven! Orbánék tehát ne állítsák (és Ön se!), hogy nem lehet csalni, mert akkor leszakad az ég!
Kaktusz
2018-01-19 at 12:51
László Bencze
Szóval csak az a gond, ha Orbán kérdezi meg a népet? Értem…ez nevetséges. És még mindig ott tartunk, hogy a demokrácia alapjait kérdőjelezi meg. Svájcról meg annyit, hogy ott összpárti kormányzás van. Azaz minden politikai párt részt vesz a kormányzásban. És ott ebből kifolyólag ellenzék gyakorlatilag nincs is, mert minden pártnak az ország felemelése és előmozdítása a céljuk és nem a szavazók egymás ellen való hergelése, mint ahogy azt teszik itthon az ellenzékiek, miközben egy állampolgárt sem tudnak megszólítani.
A demokráciában pedig nem mi haladunk visszafele, hanem a fejlett liberális nyugat, ahol a téves liberalizmusértelmezés és téves demokráciaértelmezésnek köszönhetően, egyre másra jönnek az abszurdnál abszurdabb törvényekkel. Lásd: Többnemű WC, genderideológia terjesztése, LMBTQ stb hülyeségek propagálása és még folytathatnám a sort.
Tehát nem mi megyünk visszafele, még akkor sem ha ön ezt egy nagy adag rosszindulattal így képzeli el. A valóság hála Istennek azonban nem az amit ön állít.
Az pedig, hogy egy állampolgárnak lehet több gépe is…hát szintén nevetséges. Főleg annak fényében, hogy ön és a ballib bandája szerint ez az ország a szegények országa. Vagy ezek szerint mégsem vagyunk szegények? Ne próbálja mentegetni magát a butábbnál butább mellébeszélésekkel, mert értelmetlen.
Inkább attól szakad le az ég, hogy önök kitalálnak valamit a sötét elméjükben és azt mindenáron bele akarják magyarázni a valóságba.
Kéfa
2018-01-19 at 18:48
Szerintem deviáns viselkedés alapján nem lehet általánosítani.
Kaktusz
2018-01-19 at 11:12
no mi az végbéla? Ennyire futotta tőled?
khm
2018-01-19 at 16:59
Nyugi legyen kistáska,vagy hazaküldünk ahová való vagy.
Vízöntő
2018-01-19 at 12:24
LB
őszinte leszek, én nem dühöngök a tájékozatlanságán, felületességén és az ezeket megfejelő rosszindulatán, hanem nevetek! Az ilyen kommentek is részei az ellenzéki politikai kabarénak függetlenül a motivációtól.
A Kormány a konzultáció a során a véleményünket kérte, az nem választás, népszavazás stb. volt! A visszaküldött íveket megszámolták, a neten küldötteket a gép számolta. Mi ezzel a probléma? Hogy semmi jelentősége? Akkor Junckeréket -akiket senki nem választott de császárként lépnek fel- miért kerülgette a guta miatta?
A Kormány korrekten járt el, a véleményünket kérte!
Szél és Hadházy akciója meg szánalmasan sunyi volt. Ők nem vehettek volna kézbe egyetlen lapot se, nem nézhettek volna bele egybe sem. Azokon a lapokon ugyanis személyes adatok szerepeltek, amiknek a megismerésére Szél és Hadházy nem kapott a beküldőtől hozzájárulást, engedélyt. Ők nem védeni, szolgálni akarnak bennünket, csak diktálni akarnak Sorosék, meg ki tudja még kik, útmutatásai szerint. Véletlenül nem tudja hogy hívják azt az állapotot amikor egy törpe kisebbség diktál, és kényszeríti rá akaratát a többsége? Ugye diktatúrának? Ennyi.
khm
2018-01-19 at 17:02
Oltalmazott stástusú emberek vannak (már amennyiben,még itt vannak) Magyarországon.
Menekültek nincsenek.
Migránsok nincsenek.
Fruzsika
2018-01-19 at 09:01
Szegény Elemér Kolozsi! Nem lehetsz becsapott’, mivel Orbán sosem mondta azt, hogy az igazi menekült nálunk nem kaphat védelmet! Az oltalmazotti státusz nem letelepítés. Ugy látszik értelmezési gondjaid vannak. Nem tudod, vagy inkább NEM AKAROD érteni amiről szólt a konzultáció (nem a Jobbik “igazija”)és amiről beszél Orbán. Továbbá nem ismered az illegális szó fogalmát? Ha hallgattál volna okosabb maradtál volna.
khm
2018-01-20 at 11:05
Nem csak a szegény elemérkolozsi,hanem az egész agyhalott liburnyák társaság,nem akarja érteni azt amit a normál átlagos ember képes felfogni. Lehet,hogy nehéz felfogásúak?