Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni 

Szijjártó Péter: Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni 
Budapest, 2024. március 13. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Száni bin Ahmed az-Zejudival, az Egyesült Arab Emírségek külkereskedelmi államminiszterével közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. március 13-án. MTI/Hegedüs Róbert

Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni, hiszen ezek a beruházások nagyban hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez és dimenzióváltásához - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. 

A tárcavezető munkareggelin vett részt kínai vállalatok vezetőivel, amelynek során hangsúlyozta, hogy Magyarország büszke arra, hogy mára a kelet-ázsiai országból érkező beruházások első számú célpontjává vált Európában, és a kormány célja ezen pozíció fenntartása, ugyanis ez nagyban hozzájárul a gazdaság teljesítményéhez és dimenzióváltásához. Kifejtette, hogy hazánk tiszteletben tartja a világpolitikai és világgazdasági realitásokat, és határozottan ellenzi az egyes európai uniós vezetők által alkalmazott átpolitizált és átideologizált megközelítéseket.  

 Mi azt gondoljuk, hogy a kínai-európai gazdasági együttműködés ellehetetlenítése vagy akár csak korlátozása is súlyos gazdasági nehézségeket okozna az egész európai gazdaság számára 

- figyelmeztetett.  

Itt mi a gazdaság szereplőivel értünk egyet. Ha valami a gazdaságban jól működik, akkor azt politikusok inkább ne rontsák el. És Magyarország a legjobb példa arra, hogy a nyugati és a kínai gazdaságok együttműködése nagyon komoly hasznot jelent mind a Nyugat, mind Kína számára 

- tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy Magyarország a bizonyíték arra, hogy Európa gazdaságilag nagyon komoly hasznot tud húzni a kínai vállalatokkal való együttműködésből.  

Magyarország a bizonyíték arra, hogy a világban zajló nagy technológiai forradalomra Európa akkor tud eredményes választ adni, ha szorosan együttműködik Kínával. Magyarország a bizonyíték arra, hogy a nagy globális autóipari átalakulásból Európa akkor tud jól kijönni, ha nem korlátozza az európai vállalatok együttműködését a kínai vállalatokkal 

- sorolta.  

Mi a lehető leghatározottabban elutasítjuk azt, hogy a világot újra blokkokra osszák. Mi a leghatározottabban kiállunk amellett, hogy a világnak sokkal inkább összeköttetésekre, konnektivitásra és kölcsönös tiszteleten alapuló globális együttműködésre van szüksége 

- folytatta. A miniszter végül ennek megfelelően fontos gazdaságpolitikai célkitűzésnek nevezte, hogy továbbra is Magyarország legyen az Európába irányuló kínai beruházások első számú célpontja.  

Tavaly az Európába irányuló kínai beruházások 34 százaléka, tavalyelőtt pedig a 44 százaléka érkezett Magyarországra. 2020-ban, 2023-ban és 2024-ben is a kínai vállalatok hozták a legtöbb beruházást hazánkba 

- tájékoztatott.  

Ezek a kínai beruházások a mi értékelésünk szerint mind a legmagasabban fejlett technológiát és megbízható munkahelyeket jelentettek Magyarországnak nagy számban. Mindezen beruházások nélkül a magyar gazdaság és Magyarország is szegényebb lett volna 

- összegzett. 

 

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.