illegális bevándorlók
Az ingyen színházjegy és az "újfrancia" forradalom esete
A kultúra fontos, akkor is ha eltérő. Valószínűleg erre gondolhattak a párizsi Gaîté Lyrique színház tulajdnosai, akik még december elején ingyen jegyet adtak az egyik előadásukra 250 illegális bevándorlónak, akik viszont úgy gondolták, hogy jó a kultúra, de az ingyen lakás még jobb ezért inkább beköltöztek az épületbe, ahonnan azóta sem hajlandóak elmenni.Illegális bevándorlókat találtak a pénzügyőrök az M7-es autópályán
Illegális bevándorlókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy olasz kisbuszban az M7-es autópályán – tájékoztatta a NAV kedden az MTI-t.Illegális bevándorlók bandája erőszakolt meg egy nőt Stockholmban
Az ügyészség örökre kitoloncolná Svédországból azt a két illegális iraki bevándorlót, akiket egy húszas évei elején járó svéd nő módszeres, csoportos megerőszakolásával vádolnak.Rendkívüli: közel száz illegális bevándorló bujkált egy budai házban - Exkluzív helyszíni tudósítás! (Videó+fotó)
Embercsempészés miatt indított a rendőrség nyomozást, miután egy budai házban 90 embert találtak. A magukat töröknek, illetve kurdnak vallók magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.Osztrák rendőrség: számos észak-afrikai migráns tevékenykedik a drogkereskedelemben
A migrációs hullámmal számos észak-afrikai migráns is érkezett Ausztriába, akik közül többen a drogkereskedelemben kezdtek el tevékenykedni, a kannabiszgyanta mellett más kábítószereket is árusítanak - közölte szerdán Gernot Kaes, a bécsi rendőrség Maghreb nevű munkacsoportjának vezetője. Mint mondta, ez az elkövetői csoport ráadásul rendkívüli brutalitásával tűnik ki nemcsak az egymás közti leszámolások, de a rendőrséggel szembeni fellépések során. A munkacsoport 2016 óta összpontosít a Magreb-országokból - Algériából, Marokkóból és Tunéziából - származó bűnelkövetőkre.A brit kormány hirdetésekkel igyekszik elriasztani az Albániából érkező illegális bevándorlókat
A brit kormány hirdetési kampányt indít, amelynek célja elriasztani a La Manche-csatornán át az Egyesült Királyságba érkező illegális bevándorlókat azzal az üzenettel, hogy az embereket "őrizetbe vétel és kitoloncolás fenyegeti", ha megteszik ezt az utat.Őrizetbe vettek két embercsempészt, akik a Ferenc körúton dobtak ki egy eszméletlen migránst
Ahogy portálunk is beszámolt róla, a Ferenc körúton holtan talált férfi illegális bevándorló volt, akit az őt szállító embercsempészek hagytak sorsára. A rendőrség azóta kézre kerítette és őrizetbe vette a tetteseket, akiket az embercsempészés vádja mellett a segítségnyújtás elmulasztásával vádolnak.Ismét lövöldözés volt a déli határ mentén
Újra lövöldözésre került sor Szabadkán, a makkhetesi erdő közelében, a szerb rendőrség vizsgálja az esetet. Mint ismert, a legutóbbi fegyveres összecsapás két migránsbanda között zajlott, de volt már példa arra is, hogy a rendőrökre adtak le lövéseket.Egyetlen éjszaka alatt 143 határsértőt fogtak Csongrád-Csanád megyében
A magyar rendőrök osztrák és cseh kollégáikkal, a katonákkal, polgárőrökkel és mezőőrökkel együttműködve öt csoportban 143 határsértőt tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében szerdára virradó éjszaka - közölte a rendőrség honlapján. És ez még csak egy megye... 2022. július 5-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 342 határsértőt tartóztattak fel és 132 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.Ajánljuk még