Pesti Srácok

Az ingyen színházjegy és az "újfrancia" forradalom esete

null

A kultúra fontos, akkor is ha eltérő. Valószínűleg erre gondolhattak a párizsi Gaîté Lyrique színház tulajdnosai, akik még december elején ingyen jegyet adtak az egyik előadásukra 250 illegális bevándorlónak, akik viszont úgy gondolták, hogy jó a kultúra, de az ingyen lakás még jobb ezért inkább beköltöztek az épületbe, ahonnan azóta sem hajlandóak elmenni.

A Gaîté Lyrique önbevallása alapján egy haladó, progresszív és baloldali színház Párizsban, melynek üzemeltetői több mint egy hónapja úgy gondolták, hogy az egyik nagyon liberális darabjuk érdekelni fogja az illegális bevándorlókat, ezért 250 ingyen jegyet adtak az előadásra, kizárólag migránsoknak.

Ők pedig természetesen köszönték szépen, bár a színművet már nem nézték meg, hanem balhézni kezdtek az épületben, amit azóta is megszállva tartanak:

PestiSracok facebook image

A (szín)házfoglalók ugyanis jobban örültek annak, hogy nem a francia főváros melletti sátorvárosokban kell élniük, hanem egy történelmi épületben, és nemes egyszerűséggel beköltöztek. A hatóságok természetesen ismét tehetetlenek, a Daily Mail szerint ugyan többször is felszólították a megszállókat a távozásra, ők azonban egyszerűen kidobták a "betolakodókat" új otthonukból.

A színházban a köztisztasági körülmények a hírek szerint már járványveszéllyel fenyegetnek, a színház pedig csődközeli állapotba jutott, hiszen több mint egy hónapja nem tudnak előadásokat tartani, a felújítási költségek pedig már most csillagászati összeget tesznek ki. A jóENberkedés tehát a jelek szerint nem térült meg, de legalább megmutatták, hogy mennyire befogadók és inklúzívak a francia művészek.

Fotó: Képernyőfotó;

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.