Háborús bűnökért állítaná nemzetközi bíróság elé Angela Merkelt és Európa vezetőit Molnár Tamás, aki szerint Gyurcsány Ferenc pszichopata...
Gyurcsány ragadozóként mint zsákmányára tekintett az MSZP-re, amelyet személyes ambíciói kiélésére használt – hangsúlyozta Schmidt Mária a...
Morális és jogi értelemben is következmények nélkül maradhatott annak a politikai és ideológiai holdudvarnak a tevékenysége, amelyik...
Tíz éve nincsenek felelősei azoknak a véres rendőri brutalitásoknak és túlkapásoknak, amelyek Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök őszödi...
Gyurcsány szivárogtatta ki azt az öszödi beszédet, ami gyakorlatilag kivégezte a szocialista pártot, a “baloldal sírásója” most...
Ma tíz éve, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök őszödi beszéd néven elhíresült...
A pénteki pozsonyi EU-csúcs sikertelen volt abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját – mondta...
Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a magyar államadós-besorolást pénteken a Standard & Poor’s, elsősorban a magyar gazdaság...
Szerdára tűzte ki az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék a százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolt Simon Gábor...
Gyermekkori tragédiájáról mesélt a PestiSrácok.hu-nak az a 81 éves hölgy, akit kislányként hurcoltak el az ávósok az...
„…bajnok lett a Ferencváros, fasza gyerek Kádár János!”. Zseniális futballista, mégis labdarúgásunk hanyatlásának szimbóluma. Császár, művész, aranylabdás,...
Jean-Claude Juncker alkoholproblémájáról már hosszú ideje keringenek különböző hírek, a politikus viszont tagadja, hogy gondjai lennének az...
A magyar álláspont szerint az illegális bevándorlás ügyében cselekedni kell, nem megadni magunkat – mondta Orbán Viktor...
Gyurcsány Ferenc bűneinél is nagyobb felelősség terheli azt az ideológiai holdudvart, amely a hírhedt őszödi beszédet megpróbálta...
Lakatos Csaba sértettet hallgatták meg az alvilág hírhedt verőlegényét érintő büntetőperben csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Tanyit és társait...
Hadházy Ákos, akitől saját bevallása szerint “nem csak fél, hanem retteg” is a kormány, a múlt heti német...
Németország, Olaszország, Ausztria: a hatóságok folyamatosan jelölik ki az újabb és újabb helyeket, ahol bevándorlókat helyezhetnek el....
A közéletből való távozásáról szólította fel a Fidelitas Bolgár Györgyöt, miután a Klubrádióban 1956-ot ellenforradalomként emlegette, s...
Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak tartó Bolgár Györgyről, a keresztapával, Portik Tamással levelező Juhász Péterről, a 2006-os zavargásokat...
Hack Péter nemmel szavaz október 2-án – mondta el az SZDSZ egykori ügyvivője és a Hit Gyülekezetének...
A büntetőtanács a legfőbb ügyész kezdeményezésére igazolást ad ki arról, hogy Nagy Imre és társai 1958-as elítélése...
Összesen 63 menekült dolgozik, miközben csak tavaly egymillió bevándorló érkezett Németországba – derül ki egy, a Reuters...
Sokadszor ment neki a kormány birtokpolitikájának Sallai Róbert Benedek LMP-s képviselő a szerdai sajtótájékoztatóján. Bírálta a 300...
Ellenforradalomnak nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot Bolgár György, a Klubrádió műsorvezetője 2016. szeptember 10-én, az adó...
Jogerősen is felmentette a pénteken szabaduló Tasnádi Pétert a vesztegetés, míg volt ügyvédjét a befolyással üzérkedés vádja...
A határvédők tiszteletére tartottak istentiszteletet szombaton a Veszprém megyei Hajmáskéren. A református templomban megjelentek a Magyar Honvédség...
Elirigyelhette Kertész Ákos korábbi óriási botrányt okozó levelének vállalhatatlan stílusát és szavait Tóta W. Árpád, a HVG...
Helyreállt az igazság: Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Tarlós István főpolgármester ma leleplezte és felavatta annak...
Korrupciós jellegű bűncselekményekkel gyanúsították meg a jelenleg a Belügyminisztérium állományába tartozó dr. Ármós Sándor rendőr dandártábornokot –...
A magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak...
A sorkötelezettség idején leszerelt katonák tartalékos állományba kerültek, de vannak-e tartalékosai a Honvédségnek ma? És kik azok...
Ha valaki élőben szeretné tanulmányozni azt, hogyan szűnik meg a demokrácia, akkor ezt megteheti az osztrák politika...
A rossz kommunikáció miatt szorult ki több mint 1300 pedagógus az automatikus átminősítésből – jelentette ki a...
Egyhangúlag, 167 igen szavazattal felfüggesztette Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés. A politikust a Központi...
A magyar migrációs politika erkölcsileg is megalapozott: a segítséget kell odavinni, ahonnan a bevándorlók jönnek, nem pedig...
Orbán hozta a formáját a kötcsei polgári pikniken is. Egyértelmű, világos válaszokat fogalmazott meg a népvándorlás miatt...
A World Happiness Report tanúsága szerint (amit az ENSZ egy gyanús, homályba burkolózó szervezete állít ki, gyanús...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn pályázatot hirdetett az Országos Mentőszolgálat főigazgatói beosztásába. Az elbírálási határidő a kiírás...
Böröcz László szerint újabb információkat kérhetnek Juhász Pétertől vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, mivel felmerült a gyanú, hogy milliókat kaphatott...
„Semmi, még a pénz se fogy oly villámgyorsan, mint a tisztelet és tekintély, ha egyszer az ember...
Egészen megdöbbentő videóra hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét portálunk egyik olvasója. A dokumentumtól elállt a szavunk, mert miközben...
Újabb erőszakos esemény rázta meg a kölnieket: sajtóhírek szerint megerőszakoltak egy 25 éves nőt a belvárosban, a...
Svédország tökéletes példája annak, hogyan ne kezeljük a migrációt. Ezt a svédek többsége persze még mindig nem...
A Toronyház egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet „Mentsük meg Juhász Petit!” címmel. Az intézkedés célja és háttere A...
Juhász Péter, az Együtt alelnöke tegnap töredelmes beismerő vallomást tett videójában arról, hogy róla szól egy szerdai...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS