Hamarosan csalás kísérlete és hamis magánokirat felhasználása miatt is bíróság elé kerülhet S. Ábel, akit korábban azzal...
Ez azért cikknek elég energiatakarékos lenne, ezért ideírom még, hogy miről jutottam erre a következtetésre. A Fidesz...
A liberalizmus és a kommunizmus ott ér össze, hogy az egyik kozmopolita, a másik internacionalista, tehát mindkettő...
Hetek óta telt ház előtt vetítik a mozik Szlovákiában az egykori államfő fiának, ifjabb Michal Kováčnak az...
Képmutató nyilatkozattal ünnepelte meg 60. születésnapját az Európai Unió, a problémákat nagy hévvel söpörte szőnyeg alá a...
Ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a bazmegoló, korábban Orbán Viktor hungarocell-szobrát ledöntő és annak fejével focizó Pityinger...
Nemzetkarakterológiai kutatásaink már régebben kimutatták, hogy könnyen zsákutcába szaladhatunk az olyan kijelentésekkel, mint „Európa legalja”. Mert akkor...
Nehezen viselik a családbarát kampányt az USA toleráns és békepárti gender-aktivistái, hiszen pár óra alatt kalapácsokkal és...
Mostanában nagy divatja lett bizonyos fiatal, reménybeli politikusok között, hogy botcsinálta maxweberként, ideáltípus alapján vesszőzik a keserves...
Minden releváns jogszabályt módosítani fognak annak érdekében, hogy csökkenjen a veronai busztragédiához hasonló balesetek esélye – közölte a...
Európát csak akkor lehet rendbe tenni, ha minden nép gondoskodik saját hazájának biztonságáról és jólétéről – jelentette...
A levert 1956-os forradalom és szabadságharc után elkezdte begyűjteni az újjáalakuló állambiztonság és a karhatalom a diktatúra...
Ma este fél kilenctől sötétségbe borulnak a világ nagyvárosainak központjai. Elsötétül a Colosseum, lekapcsolják az Eiffel torony...
Új lendületet vett az MSZP populizmus-cunamija: a „Fizessenek a gazdagok” maszlag után most ingyen gyógyszert ígérve...
Vádat emelt a Bróker Józsiként elhíresült, ügyfeleit országszerte megkárosító szolnoki bróker ellen a Szolnoki Járási és Nyomozó...
Simicska Lajos fia, Simicska Ádám valóban a II. kerületi Fidelitas tagja, de nyilatkozata, jobbikos állásfoglalása, a Zsúrpubiban...
BotkaLackó, a vörös mackó büszkén feszített a „Fizessenek a gazdagok!” című kommer kampányszlogen mellett, amitől a hideg...
Az osztrákok az élet minden területén egyre kritikusabbak az Ausztriában élő migránsokkal, menekültekkel és bevándorlókkal szemben, és...
Keresetet nyújtott be a Heineken ellen a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) a vörös...
A jótékonyság politikai ruhát öltött, azaz a jótékonyság köpenyébe burkolózva érnek el egyesek kártékony politikai eredményeket –...
Őrizetbe vette a Budapesti Nyomozó Ügyészség Tasnádi Pétert – érősítette meg a PestiSrácok.hu információját a vállalkozó élettársa....
Ukrajna robog az EU felé: a kijevi Eurovízióra nem engedik be a kerekesszékbe kényszerült orosz énekesnőt,...
A NATO és az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését sürgette Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott...
Portálunk kérdésére válaszolva keményen beleszállt a Heinekenbe és az Index hírportálba a mai Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget...
Ki gondolta volna, hogy a választások előtt bő egy évvel egymásra fog majd licitálni a baloldali demagógia...
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült...
Egyértelművé kéne tenni a választók előtt, hogy a jelentős részben külföldi forrásból fenntartott nem-kormányzati szervezetek (non-governmental organization; NGO) pontosan...
„Ebből pedig az következik, hogy azt a >>külön elnyomó hatalmat<<, amellyel a burzsoázia a proletariátust, a maroknyi...
Köszönjük, Anett, a gyors segítséget! Sokkal jobb, megnyugtatóbb, lélekemelőbb középkorú, fehér bőrű, jól kereső keresztény, nagycsaládos férfiként...
Rendőrségi rajtaütés volt Birminghamben a szerdai londoni merénylet után indított nyomozás keretében éjszaka, több embert őrizetbe vettek...
A nemzeti megemlékezéseinket, ünnepeinket ne gyalázhassa meg a gyülekezési szabadságra hivatkozva sem szervezet, sem magánszemély – írja...
Öt év szabadságvesztésre enyhítették tegnap Kulcsár Attila egykori sztárbróker büntetését. A per tizenkét éve alatt egyetlen...
Valódi magyargyalázást mutatott be a Hír Tv-ben, Kálmán Olga Egyenesen című műsorában Kéri László politológus – szúrta...
Parázs vitát folytatott a PestiSrácok Villámvita című műsorában Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja és Apáti István,...
Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje szerda délben – közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben...
Igen, tudjuk, az amcsiknak bezzeg Ozzy Osbourne jutott, nekünk meg Győzike, most pedig a Pumped Gabó. Ne...
Többrendbeli sikkasztás és más bűncselekmények miatt jogerősen öt év szabadságvesztésre és ötmillió forint pénzbüntetésre ítélte a brókerügy...
Újra van Anettkánk, de ez sokkal rosszabb. P. G. Wodehouse angol író egyik felettébb vicces könyvében, a...
A napokban több irányból érkező támadás indult Magyarország ellen, amelynek közös nevezője a magyar nemzeti érdekeket nyíltan...
Nem tudja feldolgozni a HírTv, hogy a csatornától egyre többen távoznak a baloldali fordulat miatt – tudta...
Két neves vendége volt tegnap Debrecennek: Kulcsár Attila és Gyurcsány Ferenc. Előbbi a bíróságon bocsánatot kért...
A sukorói ingatlanpanama másodrendű vádlottja, Császy Zsolt azt állította a Hír TV-ben, hogy Budai Gyula egykori elszámoltatási kormánybiztos...
Hosszú interjút adott és súlyos kijelentéseket tett az Index hírportálnak egy leszerelt magyar titkosszolga. Katrein Ferenc 2000-től...
Feljelentést tesz Bayer Zsolt egy közösségi oldalon posztolt ellenzéki komment miatt. Véleménye szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy nyíltan...
A lengyel igazságügyi miniszterrel találkozott Tócsányi László. Az igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott telefonos interjúban elmondta, hogy...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS