Negatív kampánnyal indított és nyilvánvalóan azt is folytat az önkormányzati választásokig Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt – mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, amelyben kiemelte: a következő ciklusban folytatnák a megkezdett programokat.
Tarlós István Karácsony Gergely szombati, fővárosi kampánynyitójára reagálva arról beszélt, hogy az egy negatív kampányt vetített elő a zuglói polgármester részéről.
Ezen semmi csodálnivaló nincsen, hiszen polgármesteri eredményekről nemigen tud beszámolni
– mondta.
Ez egy negatív kampányindítás volt, nyilván az is lesz
– fogalmazott a főpolgármester, majd azt vetette fel: “hogy az ördögbe számolna be eredményekről, amikor nincsenek eredményei”, hogyan hirdetne konkrét reális programokat, ha még a főváros költségvetését sem ismeri.
Tulajdonképpen Budapestet sem, lévén, hogy ő maga sem budapesti
– jegyezte meg. Tarlós István közölte: Karácsony Gergely kampányával az a problémája, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt “nagyon sűrűn nem mond igazat”, nem ismeri a fővárost, az önkormányzatra vonatkozó törvényeket és magát az önkormányzati rendszert, a problémákat sem.
Zugló polgármestereként az általa elért eredményekkel kellene kampányolnia, de erről nem esik szó
– folytatta. Kampánystábja több, mint húsz valótlanságot fedezett fel az utóbbi időben a Karácsony Gergely által elmondottakban, például nem mondott igazat a parkolásról, a patkányügyről, az általa vezetett kerületről, a fakivágásokról, valamint az ingatlanadóval és a bérlakásokkal kapcsolatban – jelentette ki Tarlós István.
Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS