Közleményben szólította fel kedden Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét a Fidesz–KDNP európai parlamenti küldöttsége, hogy haladéktalanul hívja vissza az MSZP EP-képviselőit.
A magyar néppárti képviselők követelésüket azzal indokolják, hogy szerintük az utóbbi napokban világossá vált, az MSZP EP-képviselői állnak az alapjogok magyarországi helyzetével foglalkozó, a magyarországi fejlemények irányát az uniós alapértékektől eltávolodónak kimondó Tavares-jelentés mögött.
A magyar szocialisták cselekedete elfogadhatatlan – áll a kormánypárti politikusok közleményében.
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője korábban kijelentette: a brüsszeli bürokraták maguktól nem kezdtek volna bele egy Magyarország elleni lejárató kampányba. A szocialisták gyakorlatilag tollba mondták a Tavares-jelentést, több hónapos bujkálás után pedig leleplezték magukat, és büszkének mondják magukat, amiért elfogadtatták a hazug dokumentumot – mondta, utalva Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti képviselő „vallomására”, miszerint mindent megtettek a Tavares-jelentés megszületéséért a magyar szocialista EP-képviselők.
Ismert, az Európai Parlament júliusban fogadta el az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló Tavares-jelentést. Utána Tabajdi Csaba azt nyilatkozta, hogy ezzel sikerült megrendíteni Orbán Viktor nemzetközi tekintélyét. Az EP-döntésre válaszul a magyar Országgyűlés határozatot fogadott el, amelyben kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.
Forrás: MTI
Fotó: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS