A hosszú pereket ugyan jegelik, de számtalan ügyet jelenleg is tárgyalnak, köszönhetően a már tavaly kiépített technikai háttérnek. Ez azt jelenti, hogy a peres feleket, tanúkat, szakértőket távmeghallgatásban folytatják le. Ezt úgy oldják meg, hogy két helyszín között biztosítják a folyamatos, ellenőrzött és valós idejű kép- és hangkapcsolatot – erről ír a Magyar Nemzet.
A lap megjegyzi, hogy közel hatvan százalékkal nőtt egy hónap alatt a távmeghallgatások száma a hazai bíróságokon. Míg idén februárban 834, március 1. és március 31. között már 1314 alkalommal kezdeményeztek távmeghallgatást a bírósági eljárások során, a rendszert alkalmazó bírák száma pedig 287 főről 350 főre emelkedett. Az átállás oka nem a koronavírus, hiszen már több, mint egy éve készültek a könnyítésre. A technológia azonban a jelenlegi helyzetben is biztosítani tudja a bíróságok működését egy szinten.
Az országos szintű távmeghallgatási rendszer kiépítése 2019 végére készült el, összesen 184 végpontot alakítottak ki, így az ország teljes területén, minden járásbíróságon, törvényszéken, ítélőtáblán és a Kúrián is van legalább egy, telekommunikációs eszközökkel felszerelt tárgyalóterem. Az úgynevezett Via Video rendszer most jelentős szerepet játszik a veszélyhelyzet alatt megtartott tárgyalások zökkenőmentes lebonyolításában.
Távmeghallgatással személyes megjelenés nélkül bonyolíthatók le a bírósági kihallgatások, illetve meghallgatások. Idén márciusában a hazai bíróságok számos szakértő, alperes és felperes mellett összesen 1169 vádlottat, 131 tanút és 58 szabálysértési eljárás alá vont személyt hallgattak meg. Nyolc esetben külföldi helyszínen tartózkodott a meghallgatott fél. A legtöbb távmeghallgatást a fővárosi, a miskolci és a gyulai törvényszéken bonyolították le – írja a Magyar Nemzet.
Forrás: Magyar Nemzet; Vezető kép: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS