Honnan tudjuk, hogy a Párbeszéd kongresszusa összesen száz delegáltból áll? Vagy azt, hogy a Mi Hazánk Mozgalomban az egységes tagdíj ezer forint havonta? És azt, hogy a Fidesz célja évtizedek óta változatlanul egy olyan szociális biztonságot nyújtó polgári Magyarország szolgálata, ahol a politikai nemzet minden tagjának képességei és szorgalma szerint biztosítottak a boldogulás feltételei? – teszi fel a kérdést a Tűzfalcsoport, amit azonnal meg is válaszolnak: onnan, hogy minden pártnak van egy alapszabálya, amit a szervezeti és működési szabályzattal, a pénzügyi beszámolókkal és más dokumentumokkal együtt közzé szoktak tenni a honlapjukon. A Tűzfalcsoport szerint a komolyan vehető pártokat tehát – többek között – az különbözteti meg a titkos társaságoktól, hogy a működésükre vonatkozó alapvető iratok nyilvánosak. Éppen ezért érdekes, hogy a TISZA Párt láthatóan szakított ezzel a hagyománnyal.
A portál emlékeztet, Magyar Péter lízingelt pártja fennen hirdeti magáról a következőt „A transzparens és kikezdhetetlen működés az első pillanatoktól a TISZA Párt sajátja. Ezt diktálja a tisztesség, ezt írja elő a törvény, és ezt várják a választópolgárok minden politikai szereplőtől Magyarországon.”
A Tűzfacsoport kifejti, magáról a szervezetről két átláthatósági nyilatkozaton kívül, amelynek megjelentetésének elmulasztása büntetést vonna maga után, csak annyit árulnak el a pártról, hogy mi a nyilvántartási száma, az adószáma, a bankszámlaszáma és az e-mail-címe. Ha valaki a székhelyükre kíváncsi, a címért a webshopjukba kell kutakodni, vagy a bírósági nyilvántartásban megkeresni az adataikat. Persze, nyilván ennek is oka van.
Ezt a portál meg is tette és kiderült, a TISZA Pártot a 3300 Eger, Dobó István utca 16. szám alatt találja meg, ha valaki csatlakozni akarna az önjelölt messiás mozgalmához, de ezen a címen hiába keres pártirodát. Viszont a Google Maps szerint ehet talán egy jó lángost a BÖTYE nevű takaros kis helyen, de arra a címre van egyébként bejegyezve az alapító elnök, Szabó Attila cége is.
TISZA Párt tehát egy különös, posztmodern jelenség – egy virtuális szervezetnek tűnik, amelybe vakon lép be, már aki belép. Ez igaz Magyar Péter gittegylet hálózatára is. A Tisza szigetek szemlátomást a Facebookon szerveződnek. Csak elvétve találtunk olyat, amelynek címe is van. Az egyik például egy dohányboltéval, egy másik – szintén a Google –egy vidéki utazási irodáéval közös. Az összejöveteleik tehát bérelt vagy szívességi használatba kapott helyszíneken lehetnek. Amúgy a párt honalapján található egy szervezeti ábra. E szerint Magyar Péteréknek 7 régiós, 19+1 megyei és 106 választókerületi szervezete van (vagy legalábbis ez a cél). Utóbbiak alá tartoznak (tartoznának) nem túl logikus módon a városi és helyi szervezetek, azok alá a „Tisza szigetek”, s a sor végén a szimpatizánsokat találjuk
– írja a Tűzfalcsoport.
Az alkalmat megragadva felteszik azt a kérdést is, hogy miért ködösít Magyar Péter és csapata? A válasz pedig valószínűleg az, hogy Magyar Péternek esze ágában sincs valós szervezetet építeni olyan tagsággal, amely a megváltó urat esetleg számonkérhetné, leválthatná, vagy egyszerűen csak kijelölhetné számára a követendő irányvonalakat.
Közel egymilliós fizetések és egy lángosozóba bejegyzett székhely – ez a TISZA Párt
Honnan tudjuk, hogy a Párbeszéd kongresszusa összesen száz delegáltból áll? Vagy azt, hogy a Mi Hazánk Mozgalomban az egységes tagdíj ezer forint havonta? És azt, hogy a Fidesz célja évtizedek… pic.twitter.com/vEU2vHOeSk
— Tűzfalcsoport 🇭🇺 (@tuzfalcsoport) January 7, 2025
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Ikarus a nevem
2025-01-08 at 09:23
A fidesz jobban teszi ha O.V helyett betesz valaki újabbat a helyére párton belül.
Mert nagyon viccesek kezdenek lenni fideszesek szemében is.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 20:25
Ebből is látszik az hogy M. Péternek nincsen valós párttagsága. Ami jelentős pénzösszegeket jelentene pártja számára na meg a luxoséletéhez.
Talpra magyar!
2025-01-07 at 20:21
Tiszás pártiroda a lángossütő? – M. Peti már rohangált mint részeg Budapesten szaros gatyában.
Gullwing
2025-01-07 at 17:33
egri séta
Te tényleg ennyire hülye vagy??
Nem érted ugye mi a különbség az iroda és a bejegyzett székhely között…🤣🤣
Bazd meg nem csoda hogy tiszaszaros vagy…🤣
Eszed már meg van hozzá…
Kétes
2025-01-07 at 15:43
Szabadnapos lévén, délután szunyókáltam kicsit. (Haha: Kicsit) Álmomból nem az áradó Tisza miatt félrevert harang zúgása vert fel, hanem kutyáim ugatása. Kinéztem és egy elhízott ötven körüli nő osont el éppen az ablakom alatt. Ösztönösen a telefonomhoz kaptam. Nem lopták el. Azért kimentem és megnéztem mi is történt. Semmi különös, csak a Tisza párt pénzt tarháló primitív szórólapját dobták be, Petibohóc fotóshoppal retusált szokásos bájgúnár fotójával. Semmi cím. Semmi elérhetőség, csak egy QR-kód, meg a NagyŐ! Mégegyszer megnéztem a telefonomat. Tényleg nem lopták el. Megfordítottam az A5-ös formátumú színes szórólapot és láss csodát! Szemérmetlenül ’56-oznak, mintha ők lennének ’56 örökösei, pedig szóltak nekik, hogy ezt azért nem kéne! Mindezt úgy, hogy Peti nem számolt el a Kádár kedvenc tv-jében észt osztó nagypapája múltjával, sőt gejl cukormázzal önti le a nagypapáról szóló családi visszaemlékezést. A szórólap az összes ismert közhelyet és balliberális, sorosista hazugságot tartalmazza, hogy mi a rossz most Orbán alatt és mi lesz jó, ha ők (de kik azok az ők?) fognak kormányozni. Biztos ami biztos! Újra megtapogattam a telefonomat. Eszembe ötlött dédnagyapám mondása, amit az államosításkor mondtak nekik! Elvtárs a javadat akarjuk! Mire nagyapám válaszolt: Azt nem adom!
egri séta
2025-01-07 at 15:07
Tegnap jártam Egerben és az “Érsek utcában” láttam a Tisza párt irodáját.
Akkor még nem cikkeztek erről az újságok, így meg sem néztem a pontos címet.
De tényleg van Egerben “Tisza párt” iroda.
Miki
2025-01-07 at 15:05
Sajnos élek a gyanúval, hogy a szóban forgó úrnál feltételezhető, a háttér embereket ismerve, egy hasonló 2014-es terv, melynek az alapját az általános társadalmi elégedetlenségből fakadó “rendszert” buktatni vágyó, aljas “áskálódás” állhat. Vagy, miért is akar ez most azonnal választásokat?
nemzeti
2025-01-07 at 15:04
A KANNÁS BOROS meg mellette van.
Ezeket a libsi-bolsi volt SZDSZ-es ország és nemzet rablókat támogatnád ?
Soros ügynökök és Weber csicskák segítségével??
Válaszolj?
Ludas
2025-01-07 at 15:02
Persze hogy az ő címére .Kurva sok lángost küldött már a demokratáknak ,ezért jönnek a milliárdok a lángosos számlájára is .A tisza pártnak ehhez semmi köze.
Ha minden igaz webernek is szokott küldeni foghagymás lángos,ezért hullott ki a haja a seggfejnek
SZJ
2025-01-07 at 15:01
Már a Havas is támogatja őket, meg az egész heti hetes. Nagy győzelem lessz 26.-ban
QRTY
2025-01-07 at 14:56
Ebből hatalmas Tisza-győzelem lesz 2026-ban.
Esti Kornél
2025-01-07 at 14:09
Wéber Frédi poloskái és az 1918-as “őszi rózsás forradalom”:
https://mandiner.hu/belfold/2025/01/hegyezzetek-fuleteket-draga-feleim-politikai-polgarhaborut-szit-magyar-peter-es-bizony-alinsky-modszerei-is-jatszanak
PrüsszelPress
2025-01-07 at 14:06
Ez törvénytelen.
Mit mond A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY?!
Patkó Bandi
2025-01-07 at 13:58
M1G annyira gátlástalanul hazudozik és rombol, hogy kénytelenek vagyunk fölvenni ellene a kesztyűt, bár kétségtelen, hogy szarba nem szívesen nyúlkál az ember.
Zoltán
2025-01-07 at 13:53
A kormány kapcsán folyton az átláthatóságot kérik számon ezek a labancok, de aki mindezt náluk firtatja, az ‘propagandista’.
Ilyen ma az ellenzék Magyarországon.
Papamaci
2025-01-07 at 13:49
Én is megnéztem a Google Street utcaképen, a Dobó István u. 16. szám alatt egy Brand Outlet Divatüzlet van, illetve a Zené Gyros. Valamit nagyon benézett a cikk szerzője, vagy a Google úgy szar ahogy van. Én az utóbbira tippelnék.
Cukkerberg galaxis
2025-01-07 at 13:33
Megnéztem, hogy egy vidéki konzervatív múltú város (országgyűlési választási körzet székhelye) Tisza Sziget nevű képződménye mi fán terem. Pár hónappal korábbi Facebook bejegyzést találtam róluk, amikor az alapításkor(?) ott járt Tarr és a két Radnai. A feltöltött fotó tanúsága szerint 2/3-uk 40 fölötti kissé molett ismeretlen hölgy, a maradékuk régi MDF-es (Dávid Ibolya csapatából), MIÉP-es és Jobbikus. Döntő többségük ismeretlen a szélesebb városi közvélemény előtt. De volt ott mindig mindenre kész vállalkozó is, akinek a FB poszt tanúsága szerint be is szóltak, hogy a NER-nél ácsingózik. Szóval ilyen benyomásaim voltak. Hogy ki biztosította “okosba” a helyszínt, arról nem írtak semmit.