A Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára a tényleges életfogytiglani börtönbüntetéssel kapcsolatos strasbourgi döntéstől beszélt a Duna Közbeszéd című műsorában.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a magyar államot, amiért hatályban tartja a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés intézményét. Orbán Viktor miniszterelnök dunántúli kampánykörútján értesült a hírről, és élesen tiltakozott, mondván, Brüsszelben és Strasbourgban a bűnelkövetők érdekeit erőteljesebben védik, mint az áldozatokét.
Sok állam jár ugyanakkor hasonló cipőben, hiszen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést ki lehet szabni például Olaszországban, Franciaországban és Angliában is, az Európai Unión belül összesen tíz államban – jelentette ki a Duna Közbeszéd című műsorában a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium államtitkára. Rétvári Bence közölte: az Emberi Jogok Európai Bíróságának nincs hatásköre arra, hogy törvénymódosításra kötelezze Magyarországot ebben az ügyben.
Kérdésre válaszolva kifejtette: vannak olyan erőszakos bűnelkövetők, akiktől nem lehet elvárni, hogy “kis angyalokként jöjjenek ki a börtönből, és jó útra térjenek”. Azoknak az érdekeit kell néznünk, akik nem követnek el bűncselekményeket, ők pedig nem szeretnének félelemben és rettegésben élni – tette hozzá az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy a nemzeti konzultáció során kíváncsiak voltak az emberek véleményére, 94 százalékuk pedig azt szerette volna, ha ez a szigorítás bekerül a Büntető Törvénykönyvbe.
“Nem a bűnözők jogait kell mindenek elé sorolni. Az egész társadalmat meg kell védenünk attól, hogy ilyen emberek sétáljanak az utcán. Egy törvénytisztelő polgár elvárhatja az államtól, hogy ezeket az embereket végleg börtönben tartsa” – hangsúlyozta Rétvári Bence a Közbeszédben.
hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS