A Magyar Nemzeti Arcvonal által terjesztett, az Iszlám Állam módszereit bemutató oktatóvideó eljutott a körúti robbantás gyanúsítottjához is. Hogyan kell mozgó járőröket felrobbantani? – a Zoom.hu szerint P. László kiemelt figyelmet szánt a film ezen részére, amelyet a nyomozók megtaláltak a lakásán.
A Zoom.hu információi szerint a Teréz körúti robbantóként ismert P. Lászlónál is megtalálták az Iszlám Állam oktatófilmjét, amit 2014 előtt magyar narrációval és feliratozással, 2000-2500 példányban terjesztett a bőnyi rendőrgyilkossággal gyanúsított Győrkös Istvánhoz köthető Magyar Nemzeti Arcvonal. A Zoom.hu úgy tudja, P. kiemelt figyelmet szentelt azoknak a részeknek, amelyeken a járőrök elleni út menti robbantások szerepelnek, a nyomozók ezeket a részeket is megtalálták. A portál értesülését a Teréz körúti robbantó ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészség nem kívánta kommentálni.
A Teréz körúti robbantó ügyvédje egyelőre nem látta a nyomozati anyagok között a filmet
Szikinger István, P. László védője a Zoom.hu érdeklődésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az információt. Azt mondta, nagy mennyiségű nyomozati anyagot kapott az ügyészségtől az iratismertetést követően, amit még nem tudott maradéktalanul átnézni. Az általa eddig áttanulmányozott iratok között nem látta a szóban forgó filmet. P. László 2016. szeptember 24-én este a budapesti Teréz körúton házi készítésű bombát robbantott két járőröző rendőr mellett. A hátizsákba rejtett pokolgépet egy kapualjból, távirányítással hozta működésben. A gyanúsított a bomba erejének fokozása miatt nagy mennyiségű szöget is tett a hátizsákjába. Volt olyan szög, amelyet később közel kétszáz méterre a robbanás epicentrumától találtak meg a helyszínelők. A nyomozók szerint kész csoda, hogy a két rendőrön kívül senki nem sérült meg. Sőt, már az is óriási szerencse, hogy a járőrök túlélték a támadást és azóta újra szolgálatba tudtak állni.
Forrás: Zoom.hu, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS