Sok trafikos nem tudott és nem is akart ellenállni a multik és hazai láncok csábításának, így náluk nyitja meg július 1-én a dohányboltját – írta a Világgazdaság.
Már az utolsó simításokat végzik a július 1-én nyitó Nemzeti Dohányboltok üzlethelyiségein. A dohánygyárak és a nagykereskedők is az új rendszer beindításán dolgoznak, szervezik a kiszállítást, csúcsüzem van a depókban. Az engedélyezési folyamat még nem zárult le, de a NAV mintegy ötezer trafikra már rábólintott, így néhány kivételével az összes nyertes pályázó belevághat a 20 évre szóló koncessziós üzletbe. Két hétig még a pórul járt kiskereskedők is kiárusíthatják a készleteket, utána viszont már csak a Nemzeti Dohányboltok árulhatnak cigarettát összesen 1717 településen. Ahol az állandó lakosok száma a kétezer főt nem haladja meg, más üzletben is lehet dohányt venni, feltéve, hogy az üzlet egyébként megfelel az előírásoknak.
Az eredményhirdetés óta eltelt két hónapban a multik és a hazai cégek is mindent megtettek azért, hogy magukhoz csábítsák a trafikokat. A Mol magyarországi 360 benzinkútja közül – amely mindegyikén árulhatott dohányterméket – 25 töltőállomás üzemeltető partnere nyert el koncessziót. A cég már a koncessziós pályázat kiírásakor meghirdette, hogy mintegy 200, arra alkalmas töltőállomására keres engedéllyel rendelkező vállalkozókat. „Számos töltőállomáson jelenleg zajlik az üzlethelyiségek kialakítása, néhány helyen helyszínen pedig már be is fejeződött. A közeljövőben várhatóan több mint 50 helyen nyílik nemzeti dohánybolt a MOL töltőállomásokon” – közölte a cég a Világgazdasággal. A CBA is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a pályázaton nyertes tagjai számára segítséget nyújtson a sikeres boltnyitások érdekében. Az eddigi 3300 értékesítési helyük a pályázati eredmények ismeretében lecsökkent 278-ra, de több vállalkozót sikerült a boltok vonzáskörzetébe csalogatni. „Július 1-én 310 Nemzeti Dohánybolt fog egységeinkben megnyitni” – tudatta a Coop.
A TESCO is sikeres tárgyalásokon van túl: 217 egysége közül 92-ben nyílik trafik. Három eset lehetséges: a parkolóban különálló pavilonban, bérbe adott üzletsoron, vagy a Tesco Expresszben leválasztott helyiségben.
További részleteket a vg.hu-n olvashatnak.
Fotó: xfree.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS