Nevelt lánya több, mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi alpolgármestert – írja a hvg.hu.
A portál úgy tudja, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt viszont a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. A hvg.hu úgy tudja, hogy az egykori fideszes alpolgármester ellen Horvátországban is indult eljárás. A nagyobbik kormánypárt közleményben reagált a volt alpolgármesterrel kapcsolatos hírekre. A Fidesz elítéli a gyermekekkel szemben vagy az ő felhasználásukkal elkövetett bűncselekmények minden formáját, ezért is vizsgálják felül az összes vonatkozó jogi szabályozást – közölte a párt pénteken.
A volt alpolgármester ügyének kivizsgálása a hatóságok feladata, amennyiben az ítéletet követően szükséges, a Fidesz azonnal meg fogja tenni a megfelelő lépéseket
– fogalmaztak közleményükben.
Forrás: hvg.hu; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS