Frans Timmermans helyett egy kelet-európai politikus kaphatja majd meg a jogállamisági ügyeket a következő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságban – írta a Süddeutsche Zeitung című német lap pénteken.
A lap bizottsági értesülésekre támaszkodó beszámolója szerint Ursula von der Leyen igyekszik csökkenteni a feszültséget Brüsszel és a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) között, ezért mérlegelik, hogy a jogállamisági ügyeket elvonják Frans Timmermanstól és egy kelet-európai tagország által delegált uniós biztos feladatkörébe sorolják. Lehetséges jelöltként tartják számon Valdis Dombrovskist, a távozó Európai Bizottság egyik alelnökét. Az Új Egység (JV) nevű lettországi jobbközép párt politikusa az utóbbi öt évben az euró, a szociális párbeszéd, a pénzügyi stabilitás, a pénzügyi szolgáltatások és a tőkepiaci unió ügyeivel foglalkozott a bizottságban. A Süddeutsche Zeitung kiemelte, hogy a bizottság Frans Timmermans irányításával indított jogállamisági eljárást a lengyel és a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban, ezért a holland szociáldemokrata politikus “nem éppen szívesen látott” személyiség a visegrádi négyeknél. Frans Timmermans – aki a szociáldemokraták csúcsjelöltje volt a májusi európai parlamenti választáson, és az európai pártcsaládok közötti megállapodás értelmében a következő Európai Bizottságban is megtarthatja pozícióját – nem rejti véka alá, hogy szívesen elvállalta volna a testület elnöki tisztségét. Azonban egy keddi nyilatkozatában aláhúzta, hogy ugyan “független gondolkodó”, de tisztában van a “politikai lojalitás” értékével, és ez következő főnökével, Ursula von der Leyennel szemben is érvényes, aki kiosztja majd neki a feladatokat – írta a Süddeutsche Zeitung.
Forrás: MTI/Süddeutsche Zeitung; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS