Fekete pénzekkel tömte ki saját médiumát a Jobbik – közölte az Echo TV Híradója a párthoz közelálló N1TV volt főszerkesztőjére hivatkozva. Kisberk Szabolcs a tévéadó Informátor című műsorának adott exkluzív interjút, amelyben elmesélte, hogy készpénzben kapták a gyanús pénzeket, annak ugyanis nincs nyoma, és nem kell elszámolni az eredetével. Mindez megint azon párt körül történik, amely vérig volt sértődve és szabadságharcot hirdetett, amikor az Állami Számvevőszék megbüntette őket tiltott pártfinanszírozás elfogadásáért.
A jobbikos tévécsatornától a párt ámokfutása miatt augusztus 1-jén két munkatársával együtt távozott Kisberk nem ismeri a milliós összegek eredetét. Azt nekik sem árulták el, csak sejtik, honnan származhatnak.
Nálunk nem a zacskós rendszer volt, erről hallottam, amiről Szabó Balázs beszélt, többektől is hallottam ezt; nagyjából köztudott volt a Jobbikban, hogy többen zacskóban viszik el a pénzt, vagy borítékban vagy mappákban. Az N1TV esetében ez úgy működött, hogy igazából mi rá voltunk kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetéről nem adtak számot, de azért nagyjából mindenki sejtette, hogy honnan van az a készpénz
– nyilatkozta a tévés. Kisberk Szabolcs arról is beszámolt, hogy az elmúlt egy év során több millió forint fekete pénzt kapott az N1TV a Jobbik pártalapítványától, ugyanis a csatorna a Kiegyensúlyozott Médiáért Alapítvány tulajdona. Mint mondta, mindenki tudta, hogy az a pénz, amelyet az alapítvány vezetője oszt ki, az Szabó Gábor pártigazgatótól jön.
Hiába tagadják, ez köztudott a Jobbikon belül, hogy mindenféle pénzüggyel csak Szabó Gábor engedélyével, jóváhagyásával lehetett dönteni, bármit kifizetni
– jelentette ki.
A titokzatos adakozó
Meg is magyarázta, hogy a Jobbik vezetése minél több készpénzt akart átfolyatni az N1TV-n, mert így nem volt nyoma a pénzmozgásnak, nem kellett igazolni az eredetét, és adózni se kellett belőle. Még fizetést is csak úgy emeltek az N1TV dolgozóinak, hogy a fizetésen felüli pénzüket készpénzben kapták meg. Egy idő után már tankolni is csak készpénzzel lehetett, és sokszor még számlát sem kellett bemutatniuk a költésekről.
Kisberk Szabolcs biztos benne, hogy nem magánemberek adakozásából jöttek össze a milliós összegek, hiszen akkor nem borítékokban vagy mappákban érkezett volna a pénz. Jobbikos fekete pénzekről beszélt a párt szekszárdi önkormányzati képviselője is. Szabó Balázs elismerte, hogy a regionális vezetők irányításával postán kellett befizetniük a fekete pénzeket, mintha az támogatás lett volna.
Forrás: Echo TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS