Christian Kern osztrák kancellár meghívására migrációs csúcsot tartanak ma Bécsben, ahol tíz ország vezetői tárgyalnak a szükséges menekültügyi intézkedésekről. Részt vesz a találkozón Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
A találkozó fő témája az uniós külső határ védelme és a származási országoknak történő segítségnyújtás lesz. Az osztrák kancellár tájékoztatása szerint szó esik majd a menekültügyi válságban érintett országoknak, például Görögországnak való segítségnyújtásról és egyeztetnek a menekültelosztási kvótáról is. A kancellár szerint ugyan a meghívottak különböző álláspontokat képviselnek, azonban szükséges, hogy a balkáni útvonalon érintett országok képviselői egy asztal mellett tárgyaljanak.
A megbeszélésen részt vesz Angela Merkel német kancellár, Dimitrisz Avramopulosz migrációügyi uniós biztos, valamint a görög, a szlovén, a horvát, a szerb, az albán, a magyar, a bolgár és a macedón kormányfő. Romániát Dragos Tudorache, belügyminiszter képviseli a találkozón. Diplomáciai források szerint jelen lesz Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is, ezt azonban péntek estig hivatalosan még nem erősítették meg.
A Nézőpont Intézet szerint nem várható áttörés a szombati, bécsi migrációs csúcson
Deák Dániel, az intézet elemzője szombaton az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, míg uniós bürokraták tavaly még arról beszéltek, hogy a bevándorlási hullám csak az integráció mélyítésével kezelhető, addig a bécsi csúcs részvevői már a tagállamok összefogásának és a határvédelem erősítésének fontosságát, vagyis a nemzeti megoldásokat hangsúlyozhatják. Ennek hátterében az áll, hogy egyre több tagállam ismeri el azokat az eszközöket, amelyekkel Magyarországnak sikerült megállítania a migrációs hullámot – tette hozzá a szakértő.
Kiemelte, az európai országok addig nem kerülnek közös nevezőre a bevándorláspolitikában, amíg a német kancellár és a francia miniszterelnök nem látják be a változtatás szükségességét és továbbra is a kötelező kvóták pártján marad. A Nézőpont Intézet munkatársa szerint Törökország még az idén szeretné elérni, hogy állampolgárai vízummentesség nélkül juthassanak be az unióba, ennek hiányában pedig akár fel is mondhatják az EU-val kötött korábbi megállapodást, aminek eredményeként ismét nagy számban indulhatnak meg bevándorlók Európa felé.
Deák Dániel emellett azt is valószínűsítette, hogy a diplomácia szabályai alapján a közelmúltban tartott pozsonyi EU-csúcshoz hasonlóan a bécsi találkozón sem beszélnek majd a kvótákról, mivel abban továbbra sincs egyetértés a tagállamok között.
PS/MTI, Fotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
Facebook
Twitter
YouTube
RSS