Huszonnyolc palesztin tüntetőt lőttek le izraeli katonák a Gázai övezet határánál kirobbant összecsapásokban hétfőn – közölte a gázai egészségügyi minisztérium. A palesztin vörös félhold 918 palesztin sebesültről tud, számuk azonban még emelkedhet. A 28 halálos áldozattal hatvan fölé emelkedett a tiltakozások márciusi kezdete óta izraeli katonák által lelőtt palesztinok száma. A hétfői tüntetés sérültjei között van hat újságíró, köztük az algériai tévé tudósítója is.
Az övezetet irányító Hamász radikális iszlamista palesztin szervezet március végén hetekig tartó tiltakozásra szólította fel az ott élő arabokat az izraeli blokád ellen, a palesztinok hazatérésének jogát követelve. Hétfőn ismét ezrek gyűltek össze a határkerítés közelében, mert ezen a napon nyílik meg a Jeruzsálembe költöztetett amerikai nagykövetség. Ráadásul ez Izrael Állam megalapításának hetvenedik évfordulója, amit az arabok Nakbának, vagyis katasztrófának neveznek. Az izraeli hadsereg röplapokat dobott le az övezetben, arra szólítva fel az ott élőket, hogy ne legyenek a Hamász eszközei, és ne közelítsék meg a határkerítést. Izrael váltig állítja, hogy katonái nem alkalmaztak a szükségesnél nagyobb erőszakot. A hadsereg közleményében arról tájékoztatott, hogy zárt katonai övezetnek nyilvánította a gázai határ menti területet.
Az izraeli felszólítás ellenére egyes tüntetők megpróbálták megrongálni a kerítést, hogy átjussanak Izrael területére, a tiltakozók gumiabroncsokat égettek, kövekkel dobálták a katonákat, és ismét égő tégelyekkel felszerelt papírsárkányokat eregettek, hogy lángra lobbantsák a területet. A katonák könnygránátokat vetettek be ellenük, és határsértési kísérletek esetén fegyverüket használták. A Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat közölte, hogy a Hamász egyik tagjának kihallgatása révén olyan információkhoz jutottak, hogy az iszlamista szervezet célja az, hogy fegyvertelen civilek ezreit küldi a kerítéshez, s miután ők átszakították az akadályt, fegyvereseik a tömeggel együtt benyomulnak Izraelbe.
Forrás: MTI. Fotó: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS