„Tizenötmillió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren!” – mondta Gyurta Dániel, amikor megnyerte a londoni olimpiát. Aztán azt: „Akkor igazán olimpiai bajnok egy olimpiai bajnok, ha az nem változtatja meg az életét.” Korosztályának egyik legjobb sportolója, régi vágású sportembere vonult vissza, aki nem csak klasszisteljesítményével, de magabiztosságával, személyiségével is üzent: nem kell feltétlenül kicsiknek lennünk.
Amikor évekkel ezelőtt, nem sokkal a londoni olimpia előtt interjút készítettem Gyurta Dániellel, egészen egyszerűen lenyűgözött. Magabiztos volt, de nem önhitt, intelligens, de nem okoskodó.
Előre megtervezte élete versenyét, és amikor kilépett a szerkesztőségből, tudtuk, tudta, hogy győzni fog. Ez nem lehetett máshogy.
Nem egy egész ország, hanem egy egész nemzet izgult érte 2012 nyarán, hogy elérje élete célját, és megszerezze azt az aranyérmet, amely örökké halhatatlanná teszi. Így is történt. Máig emlékszünk arra a futamra, az izgalomra, a szokás szerint elképesztő utolsó ötven méterre, amellyel megnyerte a döntőt. És a nyilatkozatára.
„Tizenöt millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren!”
– mondta a zseniális mellúszó, és talán nem is sejtette, mennyi embert boldoggá tesz ezekkel a szavakkal.
Egy olyan társadalomban, ahol negyvenöt évig ki sem lehetett mondani azt a szót, hogy Trianon, és később is antiszemita skatulyába próbálták gyömöszölni azt, aki mégis kiejtette. Nem öncélú mondat volt ez. Gyurta nyilatkozata célba ért, a határon belül, de főleg a határon túl.
Azt is tanítani lehetne, amit arról mondott, mennyiben változtatja meg ez az arany. „Semennyiben – nyilatkozta. –
Akkor igazán olimpiai bajnok egy olimpiai bajnok, ha az nem változtatja meg az életét.”
Így beszél egy sportember. Aki akkor alig múlt húszéves.
Gyurta volt fent és lent. Már nagyon fiatalon olimpiai ezüstérmes lett, már akkor elért oda, ahová mások – ha egyáltalán – pályafutásuk csúcsán jutnak el. A sportbolond Magyarországon, a sportbolond magyarok között hatalmas csillaggá vált, szerepelt a tévében, az agyunkat kilúgozó sorozatban, ide-oda hívták, és közben letért az útjáról.
Sokan kritizálták a szellemi ejtőzésért, bulvárlapok csámcsogtak rajta, mintha egy agyondolgoztatott, agyonedzett fiúnak nem lett volna joga az élethez, a fiatalsághoz. Egy gyengébb jellem ekkor elhullt volna, belemászott volna abba a dobozba, amelyet odahelyeztek elé.
Ő nem így tett.
Bár sokan győzködték, befolyásolták, hogy hagyja ott edzőjét, a saját démonaival küzdő Széles Sándort, Gyurta hűségesnek bizonyult. Mesterével maradt a sikertelenebb időszakban is, pedig nyilván nem lehetett egyszerű.
A tavaly elhunyt Széles zseniális volt, Gyurta tökéletesen tisztában volt ezzel, s azzal is, hogy csak együtt nyerhetik meg az olimpiai aranyat. Világklasszisunk a kamaszkoron túllépve újra csúcsformába lendült, évekig úgy edzett, úszott, hogy lehetetlen volt megverni. Száz helyett száztíz százalékot teljesített.
Londonban sem lehetett leelőzni, hiába próbálkozott a döntőben hihetetlenül jól úszó brit Michael Jamieson és Gyurta fő riválisa, a japán Kosuke Kitajima. Győzött, de ennek is megvolt az ára. Az élsportolók – főleg azok, akik minden versenyen, edzésen kiadják magukból a legtöbbet – mindig meghalnak kicsit. A kicsit itt nyilván dőlt betűvel kellett írni.
Csak ők tudják, mennyit elvesz egy-egy ilyen nap, hónap, év az embertől. Az emberből. Mind mentálisan, mind fizikailag. Ezt nem lehet a végtelenségig bírni.
Gyurta Dániel az utóbbi években látványosan visszaesett. Rió előtt még reménykedtünk, hogy ismét képes lesz elérni a csúcsformát, de erre esélye sem volt. Aztán ugyanez történt a hazai világbajnokságon is. Mi, itt a PS-nél nem bántottuk, nem kritizáltuk, adott ő annyit, hogy megérdemelje ezt a különleges bánásmódot. Ő látta a legjobban, hogy ez már nem működik. Nagyon nehéz lehetett meghoznia ezt a döntést – még mindig csak 28 éves –, de végül megtette. Úgy búcsúzik, ahogy egy bajnokhoz illik. Felemelt fejjel. „Csak 90 százalékos teljesítményre vagyok képes, nem 110-re, mint korábban” – mondta most, és ezzel összefoglalt mindent.
Most is kiváló, de emberfeletti teljesítményre már nem képes az uszodában. Nem is kell.
Mindent megnyert, amit meg lehetett. Intelligenciájával, kitartásával, visszafogott, okos nyilatkozataival példát mutatott egy egész nemzetnek. Így is lehet. Egyben biztosak lehetünk: ennél visszavonulása után sem adja alább.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS