A koronavírus-járvány alatt a lakosság védelmében tízezer önkéntes tűzoltó mintegy 6600 alkalommal végzett fertőtlenítést, szállítást vagy nyújtott szociális segítséget – tájékoztatott a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.
Dobson Tibor azt írta, az önkormányzatokkal együttműködve a tűzoltók csaknem 1700 helyszínen, több ezer címre vittek élelmiszert, gyógyszert vagy más küldeményt az otthonukban maradni kényszerülőknek. Emellett legalább 1500 településen mentesítették rendszeresen a forgalmasabb közterületeket, műtárgyakat, közintézményeket.
A Belügyminisztérium az önkéntes tűzoltóknak a védekezési munkálatokhoz 70 ezer védőeszközt – például arcmaszkot és védőkesztyűt – adományozott, a MOL-LUB Kft. pedig kedvezményes áron 27 ezer liter fertőtlenítőszerrel segített. A Magyar Tűzoltó Szövetség köszönetet mondott a tűzoltóknak a helytállásért. Emellett megköszönték az adományozók, a partnerszervezetek együttműködését, valamint a hiteles tájékoztatást – áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS