A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodott a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában – írta az MTI Kimentésük nagyon veszélyes, egy búvár napokkal korábban életét vesztette a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros vízben. A profi merülőknek is 5-6 órára van szükségük ahhoz, hogy megtegyék az utat a barlang szájától a csoport tartózkodási helyéig, a fiúk közül többen nem túl jó úszók.
Sikeresen kimentették vasárnap a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat első négy tagját – közölte a mentésben részt vevő orvoscsoport egy tagja. A gyerekek rövid időn belül egymás után bukkantak fel a barlang kijáratánál az őket segítő mentőbúvárok kíséretében. Onnan mentőautóval szállították őket a készenlétben várakozó mentőhelikopterekhez, amelyekkel Csiang Rai város kórházába viszik őket.
A 11 és 16 év közötti gyerekekből, illetve 25 éves edzőjükből álló csoport június 23-a óta raboskodik a monszuneső miatt elárasztott barlang fogságában. A búvárok segítségével végrehajtandó, sok veszéllyel járó mentőakciót vasárnap – néhány órával az első sikerekről szóló hírek előtt – kezdték meg 13 külföldi és öt thaiföldi búvár részvételével.
A gyerekeket egyesével, szakaszosan, négy csoportba osztva indítják el, mindegyiküket két-két búvár segíti a helyenként mennyezetig érő, sötét, zavaros és hideg vízben. Az egész művelet várhatóan kettő-négy napig is eltarthat az időjárás alakulásától függően. Bár a mentőakció megindítása sok szempontból kockázatos volt, a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn azt mondta: úgy döntöttek, nem várnak tovább, mert az elmúlt napok száraz időjárása miatt sokat apadt a víz szintje, és egy újabb monszuneső jelentősen rontotta volna a csapat kijutási esélyeit.
Vasárnap a média munkatársainak a barlang bejáratának közelében felállított táborát kiürítették, és az ott tartózkodó több mint ezer thaiföldi és külföldi újságírót elküldték azzal, hogy a drámai mentőakció fejleményeiről később hivatalos sajtótájékoztatót tartanak.
A mentés tovább folytatódik.
Forrás:MTI, Fotó:CNN
Facebook
Twitter
YouTube
RSS