Mintegy 9 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök, miután elfogtak két drogárust és az őket ellátó terjesztőt Budapesten. Hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte őket a bíróság – közölte a rendőrség a honlapján.
A közlemény szerint a rendőrök információhoz jutottak arról, hogy két férfi kábítószert árul a főváros II. kerületében, a drogot pedig egy középkorú férfitól szerzik be. A rendőrök azonosították és múlt hét pénteken elfogták egy 45 éves budapesti férfit és társát, egy 43 éves törökbálinti férfit. Házkutatást tartottak náluk; ennek során mintegy 400 gramm kokaint, 300 gramm zöld színű, kábítószergyanús növényi maradványt, a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket, csaknem 10 millió forintot, 100 eurót, 6100 amerikai dollárt, autókat és ékszereket foglaltak le. A nyomozás során a rendőrök azonosítottak egy harmadik dílert is. A 46 éves férfi több budai kerületben is árult kábítószert, amit a 45 éves budapesti férfitól szerzett be. Egy óbudai kaszinóban fogták el; ruhájában és lakásán is kokaint találtak. A három férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi kapitányságának nyomozói kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket és indítványozták a letartóztatásukat. A bíróság hétfőn elrendelte a kényszerintézkedést – közölték.
Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS