A bíróság kedden bűnösnek találta első fokon Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt alpolgármesterét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben. Halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá – írja az Index.
A fővárosi parkolási hűtlen kezelésekkel és adócsalásokkal kapcsolatos per 24 vádlottjából Füst Györgyön kívül még 22 embert találtak bűnösnek. A vádlottak közül volt, aki másfél év börtönt, és volt, aki 6,5 évet kapott, többségében felfüggesztve. A pénzbüntetés mértéke pár százezer forint és 25 millió forint között változott. A fennmaradó két vádlottat felmentették – számolt be a lap. Fürst György egykor a VI. kerület vagyongazdálkodásért felelős MSZP-s alpolgármestere volt, később pedig a Centrum Parkoló Kft. ügyvezetője és tulajdonosa lett.
2010-ben hárommilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó bűncselekmények vádjával gyanúsították meg, majd 2016-ban megindult a büntetőeljárás ellene és 23 társa ellen. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, sikkasztás, adócsalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
A vád szerint a Fürst György vezetése alatt álló Centrum Parkoló Kft. szerződést kötött a Fővárosi Önkormányzatok Társulásával az I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerület parkolási rendszerének üzemeltetésére, de a több milliárd forintos bevételnek az önkormányzatok alig egyharmadát kapták csak meg.
A Centrum ezután újabb és újabb alvállalkozókat hozott az üzletbe. Az ügyészség szerint az indokolatlanul kiszervezett tevékenységek és megrendelt szolgáltatások 2006 és 2011 között hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak. Egyes vádlottak a parkolóautomaták takarítására, útburkolati jelek felfestésére adott vállalkozói szerződésekhez kapcsolódóan fiktív számlázási láncolatot alakítottak ki az adóalap jogosulatlan csökkentése érdekében. A Centrum Parkoló egyebek mellett a parkolóőrök képzésére több mint 150 millió forintot költött, csak a képzési terv 1,3 millióba került, miközben valójában a fővállalkozó dolgozói – például a raktáros – végezték ezt a tevékenységet.
(Index / Kiemelt kép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS