Több, mint száz iskolát zártak be a tálibok fenyegetései miatt a kelet-afganisztáni Logar tartományban – mondta el a helyi oktatásügy vezetője, Abdul Vakíl Kalival szombaton.
Mintegy hatvan oktatási intézmény zárta be a kapuit Logar székvárosában, Puli-Alámban, és további mintegy 40 iskola működését függesztették fel a tálibok ellenőrzése alatt álló Mohamad Aga körzetben. A döntés legalább 60 ezer diákot érint. A tálibok a tanárokat fenyegették meg, mert azt akarták elérni, hogy ne folytassák a tanítást. A szélsőségesek úgy vélik, hogy az oktatás megrendíti hatalmukat a térségben.
A felkelők folyamatos támadásai miatt legalább 3,7 millió 7 és 17 év közötti diák oktatása lehetetlenült el Afganisztánban az ENSZ adatai szerint. A déli Hilmend tartományban 123 iskola tíz éve nem nyitott ki, és emiatt 600 ezer diák jövője vált bizonytalanná. Májusban 30 oktatási intézmény zárt be az észak-afganisztáni Tahárban, ami 11 ezer gyerekre van hatással. Eközben a tálibok szombaton rajtaütöttek két ellenőrző ponton. A nyugati Faráh tartományban 20 katona, a délkeleti Gazni tartományban pedig hat rendőr vesztette életét – mondta el Gulam Szahi Amar tartományi tanácsos.
Forrás: MTI; Vezető kép: Reuters
Facebook
Twitter
YouTube
RSS