Szállást, illetve ellátást biztosít a cégcsoport az Ukrajnából menekülők számára vidéki és fővárosi helyszíneken. Több segélyszervezettel további egyeztetéseket folytat a társaság az együttműködésekről. A BDPST Group összességében több száz menekült megsegítéséhez tud hozzájárulni.
A BDPST Group elkötelezett amellett, hogy az Ukrajnában dúló háború okozta humanitárius válsághelyzetben a rendelkezésére álló eszközeivel segítő kezet nyújtson a hazánkba érkező menekülteknek, illetve az ellátásukkal foglalkozó segélyszervezeteknek. A cégcsoport ennek érdekében hamarosan közel száz Ukrajnából menekülőnek – zömében anyukáknak és gyermekeiknek – elszállásolását biztosítja Budapesten az ehhez szükséges ingatlanok kibérlésével.
A BDPST Group előbbi mellett csatlakozott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által indított kezdeményezéshez is, amely a Magyarországra érkező menekültek elszállásolását és ellátását támogatja a hazai hotelek ezirányú felajánlásainak összegyűjtésével és koordinálásával. Ennek keretében a BDPST Group az általa üzemeltetett budapesti D8 hotelben, illetve a Mátraházán található Lifestyle Hotel Mátrában térítésmentesen bocsát szobákat teljes ellátással, napi háromszori étkezéssel a háborús zónából menekülő családok számára a szabad kapacitások erejéig. Előbbieken felül további vidéki helyszíneken is segítséget nyújtanak: Tarcalon a település más helyszínein elszállásolt menekültek teljes körű élelmezését biztosítja a cégcsoport az érintett önkormányzattal, hatóságokkal és segélyszervezetekkel együttműködve, valamint Turán is hasonló együttműködés kialakítása indult el.
A BDPST Group felvette a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, illetve a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel – utóbbival számos együttműködése volt és van jelenleg is –, hogy egyeztessen további, a koordinálásukkal megvalósuló lehetséges együttműködésekről, akár ellátás, munkalehetőség vagy szállás biztosítása tekintetében. A BDPST Group a munkavállalóit is bíztatja, hogy önkéntes munkával járuljanak hozzá a humanitárius válsághelyzet kezeléséhez, a menekültek megsegítéséhez, és erre lehetőséget is teremt számukra a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS