Két városban is tényleges segítséget nyújt a fideszes vezetés a helyi, bajba került vállalkozásoknak. A fővárosi baloldaltól látott plakátkampány helyett adóelengedést, közterületi díjak megfizetése alóli mentességet és családtámogatási elemeket jelentettek be Komárom és Székesfehérvár kormánypárti polgármesterei – számol be a Magyar Nemzet. A lapnak Komárom polgármestere, Molnár Attila úgy nyilatkozott: szerinte az ellenzéki vezetők számára ezredrangú kérdés, hogy mi a helyzet a településükkel.
A baloldali polgármesterek hatalommal, a kormánnyal és pártpolitikával foglalkoznak, kormányellenes szabadságharcot vívnak
– mondta a Magyar Nemzetnek Molnár Attila.
Ezzel párhuzamosan a mi pártcsaládunkba tartozó vezetők viszont a helyben élő emberek ügyeivel foglalkoznak
– mondta el a Komáromot tizenegyedik éve vezető fideszes politikus. Ez lehet a titok, amiről a mostani nehéz helyzetben őt is egyre többen kérdezik – jegyezte meg.
Nem plakátolásba kezdtünk, hanem keressük, hogy hol tudunk adni az embereknek
– utalt a fővárosi kormányellenes kampányra. A város az iparűzési adó fennmaradó részének az elengedésével került a hírekbe. A napokban Molnár Attila polgármester a veszélyhelyzet adta felhatalmazással élve el is fogadta az intézkedést tartalmazó helyi költségvetést. Ennek értelmében 1,25 millió forintos adóalapig elengedik az iparűzési adót a helyi kis- és középvállalkozások számára. Az elfogadás előtt a képviselőkkel, és helyi vállalkozókkal is egyeztetett a polgármester. 2021-ben a magánszemélyekre vonatkozó úgynevezett garázsadót is elengedte a fideszes önkormányzat. A Komáromba születő babák után járó kelengyepénzt duplájára, azaz kétszázezer forintra emelték. Továbbá támogatják a fiatalok első lakáshoz jutását is, egyszeri, vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az ingatlant vásárló 35 év alatti komáromi fiatalok, aminek jelenlegi összege kétszázötvenezer forint. Az önkormányzat emellett igyekszik besegíteni a csok-ot igénybe vevő családoknak is; a városban telkeket kínálnak a családalapítás előtt állóknak.
A bajba került vállalkozások segítségére sietett Székesfehérvár jobboldali polgármestere is. Cser-Palkovics András a napokban jelentette be, hogy célzott segítséget nyújtanak a vendéglátósoknak, akiknek idén nem kell díjat fizetniük azon közterületek után, amelyeket teraszként vagy kitelepüléshez használnak. 2021-ben mindössze be kell jelenteniük majd az ilyenfajta igényüket. A vendéglátásban dolgozó, munkahelyüket elvesztő fehérváriak egyszeri százezer forintos gyorssegélyt kaphatnak az önkormányzattól. Cser-Palkovics jelezte azt is, hogy a többieknek is segítséget nyújtanak: a városban működő konditermek vezetőit levélben keresik meg a következő napokban. Mindemellett pedig a helyi idegenvezetők támogatásával kapcsolatos előkészítő munka is megkezdődött – számolt be róla a fideszes városvezető.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS