Két, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant szombaton Szomália fővárosában, Mogadishuban, a rendőrség szerint sokan meghaltak, de az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert.
Mohamed Dahir rendőrtiszt úgy tájékoztatta a dpa német hírügynökséget, hogy legalább tíz holttestet látott, és az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog. Mint mondta, két nagy robbanás hallatszott a városközpontban lévő oktatási minisztériumnál, majd feltételezett iszlamista fegyveresek rátámadtak az épületegyüttesre. Szemtanúk a Reuters hírügynökségnek elmondták, hogy a detonáció következtében betörtek a környékbeli épületek ablakai. Nur Farah rendőrkapitány elmondta, hogy az első robbanás a minisztérium falánál történt, a második pokolgépet pedig akkor hozták működésbe, amikor a mentők a helyszínre értek. Az Aamin mentőszolgálat az AP amerikai hírügynökség munkatársát úgy tájékoztatta, hogy sok a halott és a sebesült. A támadás akkor történt, amikor az elnök, a miniszterelnök és más magas rangú vezetők arról tanácskoztak, hogy lépjenek fel az erőszakos szélsőségesek, mindenekelőtt az as-Sabáb terrorszervezet ellen, és a kormány új offenzívát indított a szélsőséges csoport ellen.
Az al-Káida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló as-Sabáb több mint egy évtizede harcol az Afrika szarván fekvő államban a jelenlegi kormányzat megbuktatásáért és az iszlám törvénykezésen alapuló uralmuk bevezetéséért. Az as-Sabáb gyakran támad a fővárosban lévő célpontokat; a támadások rendszerint robbantásokkal kezdődnek, majd fegyveresek hatolnak az épületbe és tűzpárbajba bocsátkoznak a biztonsági erőkkel. Az iszlamisták 2015-ben már megostromolták az oktatási minisztériumot. A szombati támadás a Zobe csomópontnál történt, ahol az as-Sabáb által 2017-ben elkövetett robbanás több mint ötszáz embert ölt meg. A támadás elkövetőjeként szombat délutánig egyetlen szervezet sem jelentkezett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS