Hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza.
Az elfogadott előterjesztés szerint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója a teljesített feladatok alapján éves alapbérének 35 százalékára jogosult, vagyis Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt 5 millió 460 ezer forint illeti meg.
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak éves bére 40 százalékának 80 százalékát fizethetik ki, ami 6 millió 144 ezer forintot jelent. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ugyanilyen arányban jogosult az összegre, esetében ez 5 millió 568 ezer forintnak felel meg.
A Nagybani Piac vezérigazgatójának, Házi Zoltánnak 4 millió 992 ezer forintot fizethetnek ki, ez az összeg éves alapbérének 40 százaléka. A Budapest Főváros Városépítő Tervező (BFVT) Kft. ügyvezetője, Albrecht Ute éves alapbére 20 százalékának 80 százalékára jogosult, ami 1 millió 488 ezer forint, míg az Enviroduna Kft. ügyvezetője, Wertán Zsolt Zoltán számára az éves alapbére 30 százalékát fizethetik ki, így őt 4 millió 140 ezer forint illeti meg.
mti
Facebook
Twitter
YouTube
RSS