Küzdelmes, de nem túl látványos mérkőzésen a Ferencváros 1–0-ra legyőzte a Bp. Honvéd csapatát a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében. Győzelmükkel a zöld-fehérek bejutottak a kupasorozat elődöntőjébe.
Különleges helyzetben készülődhettek a kupapárharcra a csapatok, ugyanis már a meccs megkezdése előtt volt egy nagy győztes: maga a sport, valamint a sportbaráti felelősség- és áldozatvállalás, amelynek nagyszerű példáját szolgáltatta hétfőn a Ferencváros. Még vasárnap este érkezett egy megkeresés Hajnal Tamáshoz, a Ferencváros sportigazgatójához, amelyben a Sahtar Doneck edzői stábjának hazajutásában kérték a zöld-fehér klub segítségét. A Fradi nem is késlekedett a segítségnyújtással. Hétfőn, kora hajnalban, saját csapatbuszát felajánlva, egészen a magyar–ukrán határig ment a stábtagokért. Roberto De Zerbi vezetőedző, valamint stábjának további tizenegy tagja – köztük két hölgy – a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről tovább utazhattak Olaszországba, így életük, testi épségük szerencsére újra biztonságba került. Nagyszerű dolog látni, hogy a sportban a legszörnyűbb háborús fejlemények ellenére is él az összetartozás és a segítségnyújtás szellemisége.
A Kispesten megrendezendő Magyar Kupa-negyeddöntő komoly múlttal rendelkezik, nemcsak a bajnokságban, de a kupában is; elég, ha csak azt vesszük alapul, hogy a hazaiak nyolc, a vendégek pedig huszonhárom alkalommal emelhették magasba a győztesnek járó serleget. És bizony sokszor egymás testén keresztül vezetett az út a végső sikerhez.
Akadtak hiányzók mindkét oldalon
A Honvéd a Tujvel – Jonsson, Batik, Lovric, Tamás K. – Doka, Petrusenko, Kadiri, Drazic – Zsótér – Traoré felállásban kezdett, míg a vendég Ferencvárosnál a Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Civic – Auzqui, Laidouni, Esiti – Zachariassen, Tokmac – Boli kezdőt állította ki Sztanyiszlav Csercseszov. Az összeállításokból kiviláglott, hogy mindkét edző frissített csapatán és nem jelölt a kezdőbe több olyan játékost, akik egyébként kezdőemberek a bajnoki találkozókon.
A mérkőzés egyperces gyászszünettel indult, a közelmúltban tragikusan elhunyt egykori kitűnő kapus, Gulyás István emlékére, aki a Honvédban is védett, de talán még többen ismerhetik nevét Békéscsabáról, ahol a Szenti–Ottlakán–Mracskó–Fabulya hátvédsor mögött évekig őrizte a lila-fehérek hálóját.
A találkozó annyiból érdekesen indult, hogy bár a mérkőzés ritmusa élénk volt, a csapatok mindkét kapu előteréig eljutottak, ám a sok apróbb-nagyobb szabálytalanság miatt nem tudott kialakulni folyamatos játék. Az első húsz perc végén a Ferencváros némi mezőnyfölényét jegyezhettük fel, de komoly gólhelyzetet a zöld-fehérek sem tudtak kialakítani. Annyiból persze érthető volt a csapatok viszonylagos óvatossága, hogy a lebonyolítás értelmében ez az egy meccs döntött a továbbjutó kilétéről.
Tokmac kiválóan helyezkedett
A 23. percben aztán egy gyönyörű támadás végén megszerezte a vezetést a Ferencváros. Civic szerzett labdát a felezővonalnál, majd Boli jól indította Zachariassent, aki visszajátszott Boli elé, az elefántcsontparti támadó lövése még kijött Tujvel kapusról, ám az ott álló Tokmac ballal az üres kapuba tudott gurítani (0–1). Megszületett tehát a vendégek gólja, amelytől azt várhattuk, hogy a Honvéd kénytelen lesz az eddigieknél kezdeményezőbb játékot játszani, miközben persze hátul sem lazulhat fel, hiszen a Fradi kontrái életveszélyesek.
Kevéssel a vezető találat után máris veszélyeztetett a Honvéd, mindkétszer Traoré révén, ám először levágódott a lövése, majd néhány perccel később a beadását sikerült hatástalanítania a Ferencváros védelmének. A 34. percben Tamás Krisztián sérült meg, úgy, hogy sajnos nem is tudta folytatni a játékot, helyére Petkovic állt be. Ezzel egyidőben Boli került újabb százszázalékos helyzetbe, de ezúttal Lovricba lőtte a labdát, így második ajtó-ablak helyzetét is kihagyta.
Meddő Fradi-fölény
A 38. percben Auzqui lőtt 24 méterről, de Tujvel könnyű szerrel hárította az erőtlen próbálkozást. Egy perccel később már nagyobb helyzetbe került az argentin légiós, mintegy 11 méterről lőhetett, de éppen Tujvel kezébe ment a labdája. A 41. perc végén Blazic előrevágott labdájára az álmélkodó Honvéd-védők gyűrűjéből Tokmac startolt rá, kiválóan lőtt is, ám lökete a bal oldali kapufát találta el; a kipattanó Auzqui elé került, akit viszont a lövés pillanatában becsúszva szereltek, így ebből a helyzetből sem született gól.
A félidő utolsó tíz percében látottak alapján a Fradi akár 45 perc alatt is eldönthette volna a továbbjutás sorsát, miután viszont nem tudta növelni előnyét, így teljesen nyílt második félidő várhatott ránk.
Két cserével frissített Vignjevic
Amíg Csercseszov nem változtatott, addig Nebojsa Vignjevic, a Bp. Honvéd vezetőedzője kettőt is cserélt a szünetben: Jonsson és Drazic lejött, helyükre Bőle és Nagy Dominik állt be. A szándék egyértelműen az volt, hogy erősödjön a támadójáték hatékonysága. Ennek ellenére a Fradi előtt adódott a második félidő első helyzete, ám Auzqui kissé kisodródott helyzetből mellé bombázta a labdát.
A Ferencváros – a csapatot az első perctől kezdve ragyogóan összefogó Laidouni vezérletével – hosszú percekig adogatott a Honvéd térfelén, sőt, Zachariassen helyzetbe is került, de nem tudott betalálni. Miután nem csupán az eredmény, de a játék képe sem változott túlzottan sokat, Vignjevic újból kettőt cserélt: Hidi Patrik és a házi gólkirály Nenad Lukic is pályára lépett, előbbi Kadirit, utóbbi pedig Traorét váltotta.
A cseréktől veszélyesebb lett a Honvéd
Mindezek után Sztanyiszlav Csercseszov is meghúzta az első módosításokat. Auzqui helyett Mak, míg Boli helyére Bassey érkezett. Szerkezeti változást ezek a cserék nem hoztak. Kis híján hozott viszont gólt az első komoly Honvéd-helyzet, amikor Zsótér mintaszerű beívelését a berobbanó Bőle csak kevéssel lőtte fölé kapásból. Szép akció volt. Alig két perccel később Lukic bólintott, labdája a kapufát is érintve hagyta el a játékteret. Mindenesetre kiegyenlített lett a meccs, Vignjevic cseréi lendületet adtak a Honvédnak.
A 76. percben újabb cserét határozott el Csercseszov: Botka érkezett Zachariassen helyére. Ez a csere nemcsak a védelem megerősítését szolgálta, hanem akár az újabb gólszerzést is, hiszen Botka a Csercseszov-érában kapott új szerepkörében többször is eredményes tudott már lenni. A 84. percben Zsótér belőtt labdájával Lukic próbált befordulni, ám az utolsó pillanatban tisztáztak a Fradi-védők. Két perccel később az ukrán középpályás, Petrusenko lőtt 18 méterről, de Dibusz magabiztos volt. A 87. percben Laidouni mesteri indításával Wingo lépett ki, éles szögből leadott lövését Tujvel szépen védte.
A Fradi megőrizte szűk előnyét
A 89. percben Nagy Dominik szépen ment el a jobb szélen, jól is tálalt középre Zsótérnak, aki lövés helyett tovább passzolt Bőlének, ám a lapos lövést Dibusz ezúttal is hárítani tudta. A játékvezető négy perc hosszabbítást rendelt el, miközben Tokmac helyére erre a bizonyos négy percre Loncar állt be. Bár lehetőség még mindkét kapu előtt adódott, az eredmény már nem változott.
A Ferencváros a mérkőzés összképét tekintve megérdemelten nyert, egy góllal mindenképpen jobb volt a Honvédnál, amelynek játéka csak a 60. perctől kezdve volt igazán veszélyes. A Ferencváros ezzel ott van a Magyar Kupa elődöntőjében, míg a Honvéd innentől kezdve teljes egészében a bajnokságra koncentrálhat.
Vezető kép: Az FTC hivatalos Facebook-oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS