Az előírások fokozatos korrekcióján túli átfogó átdolgozás előkészítése várhatóan még egy-másfél évet vesz igénybe – válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Vezess.hunak, azonban több részletet is elárultak a majdani módosításokból.
A szaktárca változtatna az indokolatlanul túlbonyolított mondatokon és a túlszabályozottságon, valamint le is rövidítené a szöveget. Régi igényt kielégítve „csak a közúti közlekedés biztonságát a járművezetői magatartás tekintetében közvetlenül érintő rendelkezéseknek érdemes a KRESZ-ben maradniuk”. Olyan kiegészítő előírások hullhatnak ki, amelyeket „felesleges bebiflázni, majd számon kérni a tanulókon”.
Változhatnak a sebességhatárok
Rövidebb, egyszerűbb és letisztultabb KRESZ-t tervez a minisztérium. Mindenképpen változtatni akarnak a sebességhatárokon, a most létező 5-10-20-30-40-50-60-70-80-90-100-110-130 km/órás táblákból párat kidobnak majd. A használt táblák számának csökkentésével párhuzamosan változhatnak a sebességhatárok is. Eszerint az autópályákon gyorsabban hajthatnak majd a teherautók a 80-as korlát 90-re emelésével, miközben az ország legrosszabb állapotú, négy-öt számjegyű és lakott területen kívüli útjain a mostani 90-es maximumot lejjebb vihetik.
Megvizsgálhatják az új KRESZ írásakor „a tájékoztató jelzőtábláknál az információs tartalom szabad megválasztásának lehetőségét” is. Vagyis némi szabadságot kaphatnak majd az önkormányzatok a mostani merev regulák helyett az olyan tábláknál, mint például a Hotel, Taxiállomás, X folyó stb. Valószínűleg leghamarabb egyes várakozási és megállási szabályok változhatnak, még az új KRESZ előtt, ezeket már idén megvizsgálják az NFM szakértői.
Marad a leállósáv és a gyalogosátkelők villogó zöldje
Az Állami Autópálya-kezelő 2011-ben szavazást indított a leállósáv szerintük megtévesztő nevének vészsávra keresztelésére. Akkor tízezernél is többen támogatták a kezdeményezést, amit szomorú balesetes statisztikákkal indokolt az útkezelő, egyúttal megtévesztőnek nevezve a leállósáv kifejezést. Akkoriban a minisztérium is támogatta az ötletet, most viszont az új KRESZ-ben is a régi nevet hagyják benne. „Nem tűnik indokoltnak a megváltoztatása” – közölték.
Pár esztendeje még azon is gondolkodott a fejlesztési tárca, hogy megszüntesse a gyalogosoknak a zebráknál villogó zöld jelzést, amely ma de jure pirosat jelent, hiszen akkor már nem lehet lelépni a csíkozásra. Az eredeti elképzelés szerint zöldről egyből pirosra váltott volna, ám itt is meggondolták magukat. Az új KRESZ-ben is marad a jelenlegi megoldás.
vezess.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS