Újabb nyolcvankilenc ember, közöttük hetvenegy, aktív szolgálatot teljesítő katona ellen adtak ki elfogatóparancsot hétfőn Isztambulban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az ügyészség szerint tizennyolc további érintett a haderőbe beépülő gülenisták mozgalmi kiképzőjeként tevékenykedett. Hétfőn kora reggel ötvenhat gyanúsítottat már őrizetbe is vettek a hatóságok. A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a két évvel ezelőtti hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderő soraiba is.
A feltételezett gülenisták elleni hatósági fellépés a puccskísérlet óta folyamatos. Törökországban az utóbbi huszonhat hónapban csaknem százhatvanezer embert vettek őrizetbe, legalább hetvenhétezret pedig előzetes letartóztatásba helyeztek azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és az összeesküvéshez. Eddig a haderő több, mint tizennégyezer tagját menesztették állásából azzal az indokkal, hogy a gülenista mozgalom aktivistái voltak. Csaknem hétezer egykori katona jelenleg is börtönben van, a rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a hálózat tagjait és Gülen támogatóit is.
Forrás: MTI; Fotó: EPA/SEDAT
Facebook
Twitter
YouTube
RSS