Az Amnesty International (AI) megbízható bizonyítékokat gyűjtött arra vonatkozóan, hogy Törökországban verik és kínozzák – többek között megerőszakolják – a puccskísérlettel összefüggésben letartóztatott embereket – állítja a szervezet, amely most független vizsgálatot követel. Mások mellett azt szorgalmazzák, hogy a szakértők azonnal hozzá férhessenek azokhoz a létesítményekhez – köztük rendőrkapitányságok, sportlétesítmények és bíróságok épületeihez -, ahol a puccskísérlet kapcsán őrizetbe vetteket tartják fogva. Több mint 10 000 embert tartóztattak le a meghiúsult puccs óta.
Az AI-nek állítólag meggyőző bizonyítékai vannak arra, hogy a török rendőrség Ankarában és Isztambulban az őrizeteseket 48 órán keresztül “stresszpozícióban” tartotta, és megtagadta tőlük az ételt, vizet, orvosi ellátást, szidalmazta és fenyegette őket. Olyan esetek is előfordultak, amikor súlyosan megverték vagy akár meg is erőszakolták a foglyokat.
“Elképesztően aggasztóak a bántalmazásokról, verésekről és szexuális erőszakokról szóló beszámolók, különösen az elképesztően nagy számú fogvatartott miatt. Az általunk feltárt kegyetlen részletek csak a jéghegy csúcsai lehetnek azoknak a bántalmazásoknak, amely az ország börtöneiben történnek”
– mondta John Dalhuisen, az Amnesty International európai igazgatója.
“A török hatóságoknak azonnal véget kell vetniük ezeknek a szörnyűségeknek, és be kell engedniük a nemzetközi megfigyelőket minden olyan helyre, ahol embereket tartanak fogva.”
Sérül a fogva tartottak tisztességes tárgyaláshoz való joga
Az AI állítja: önkényesen tartanak fogva embereket, köztük nem hivatalos intézményekben is. A foglyok nem léphetnek kapcsolatba sem az ügyvédeikkel, sem a családtagjaikkal, és nem kapnak tájékoztatást arról, hogy pontosan mivel is vádolják őket. Mindezek sértik a tisztességes tárgyaláshoz való jogukat. A rendkívüli állapot adta felhatalmazás alapján szombaton a török kormány kiadta első rendeletét. A rendelet értelmében a korábbi 4 helyett most már akár 30 napig is fogva lehet embereket tartani vádemelés nélkül. A módosítás csak még több kínzás és más kegyetlen, embertelen bánásmód veszélyének teszi ki fogva tartottakat. A rendelet azt is lehetővé teszi, hogy a hatóság emberei jelen legyenek vagy akár fel is vegyék az őrizetben lévő és az ügyvédje megbeszélését. Az őrizeteseknek pedig még azt is korlátozzák, hogy kit választhatnak jogi képviselőjüknek, még tovább ásva ezzel alá a tisztességes eljáráshoz való jogukat.
Istállókban és sportközpontokban tartják fogva Erdogan „ellenfeleit”
Az Amnesty International ügyvédekkel, orvosokkal és fogvatartási intézményekben dolgozókkal is beszélt, hogy megtudja, milyenek a körülmények a börtönökben. Beszámolók szerint embereket tartanak fogva olyan nem hivatalos fogvatartási helyszíneken mint sportközpontok vagy istállók. Néhányat közülük, legalább három bírót is ideértve – a bíróságok folyosóján őriznek.
Nem vállalják magukat az AI informátorai
Minden megkérdezett anonim akart maradni, hogy később ne eshessen bántódása az elmondottak miatt. Nagyon súlyos állításokat hallottunk kínzásokról és más kegyetlen, embertelen bánásmódról, különösen az ankarai rendőrségről, az ankarai Baskent sportközpontból és a helyi lovasklub istállójából. A beszámolók szerint a rendőrök az őrizeteseket stresszpozícióban tartották, nem adtak nekik enni, vizet és orvosi ellátást sem kaptak, illetve szidalmazták, fenyegették őket és időnként megverték vagymás módon – szexuális erőszak – kínozták őket.
Rangidős katonákat erőszakoltak meg
Két ankarai ügyvéd, akik fogvatartottakat képviselnek, elmesélte, hogy ügyfeleik látták, ahogy letartóztatott rangidős katonákat erőszakolnak meg rendőrök a gumibotokkal vagy a kezükkel. Egy, az ankarai rendőrségi sportközpontban szolgálatott teljesítő rendőr elmondta, hogy látott egy foglyot, akin a verés egyértlemű jeleit fedezte fel, többek között egy hatalmas duzzanatot a fején. A fogoly arra is képtelen volt, hogy felálljon, egy ponton pedig elvesztette az eszméletét. Néhányan a foglyok közül kaptak alapszintű orvosi ellátást, a rendőrök azonban nem engedték, hogy valódi kezelésben részesüljenek a súlyos sérüléseik ellenére sem. Az egyik általunk megkérdezett hallotta, amint egy rendőrorvos ezt mondja:
”Hagyjátok megdögleni. Majd azt mondjuk, már holtan hozták ide.”
Szintén mesélte azt is, hogy 650-800 katonát tartanak fogva az ankarai rendőrség sportlétesítményében. Legalább 300 foglyon vannak verésre utaló külsérelmi nyomok. Néhányan közülök zúzódásokat, vágásokat és csonttörést szenvedtek el. Negyvennek közülük olyan súlyosak a sérülései, hogy nem tudnak járni. Ketten közülük még lábra állni sem. Egy másik helyen fogvatartott nő arcán és testén vannak zúzódások.
A tanú azt is hallotta, ahogy a rendőrök elismerik, ők verték meg a foglyokat azért, hogy “beszéljenek”.
Általánosságban elmondható, hogy a legrosszabb sorsa a fogvatartottak közül a magas rangú katonáknak van. A sportlétesítményekben és más helyeken őrzött emberek kezét gyorskötözővel bilincselték meg a hátuk mögött, majd órákon keresztül kellett térdelniük. A beszámolók szerint a gyorskötözőket szándékosan olyan szorosra húzták, hogy az sebet ejtsen. Néhány fogoly szemét be is kötötték. Az ügyvédek elmesélték, hogy a kihallgatásra az ügyészek elé kísért foglyok ingei csupa vér volt. A foglyok elmondása szerint a rendőrök akár három napon keresztül is éheztették őket és két napon keresztül vizet sem kaptak. Az ügyvéd, aki az isztambuli Caglayan bíróságon dolgozik elmondta, hogy néhány foglyon az extrém érzelmi megrázkódtatást jeleit látta: egyikük megpróbálta magát kivetni a hatodikról, egy másikuk pedig folyamatosan a fejét verte a falba.
“Annak ellenére, hogy a kínzásokról készült képek és videók bejárták az egész sajtót, a kormány gyanúsan hallgat a bántalmazásokról. Nem elítélni a kínzást vagy a kegyetlen, embertelen bánásmódot egyenértékú azok elnézésével.” – mondta John Dalhuisen. Az Amnesty több mint tíz ankarai és isztambuli ügyvéddel beszélt, akik elmagyarázták, milyen körülmények között tartják fogva ügyfeleiket. Mindegyikük nagyjából 18 ügyfelet képvisel egyszerre. A legtöbben közülük alacsonyabb rangú katonák, sokan sorkatonák. Néhány közülük bírók, ügyészek, rendőrök vagy más állami alkalmazottak. Elsősorban férfiak, a legfiatalabb közülük csak 20 éves.
A teljes jelentést az amnesty.hu-n olvashatják.
Vezetőkép: AP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS