A Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője szerint történelmi áttörés, hogy Kína és az Egyesült Államok eljutott a párizsi klímaegyezmény aláírásához és ratifikációjához.
Kína és az Egyesült Államok – a világ két legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója – bejelentette szeptember 3-án a hangcsoui G20-csúcstalálkozó helyszínén, hogy a pekingi és a washingtoni törvényhozás ratifikálta a tavaly decemberben tető alá hozott párizsi klímamegállapodást, és az erről szóló dokumentumokat átadták Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak.
A megállapodás “messze a legjobb megoldás” a Föld megmentésére. Ez nem egy olyan küzdelem, amelyet bármelyik ország – bármilyen hatalmas is – egyedül meg tud vívni. Lehet, hogy majd egy nap úgy gondoljuk: ez volt az a pillanat, amikor végre eldöntöttük, hogy megmentjük a bolygónkat”.
– mondta Obama.
Kőrösi Csaba hétfőn közölte: Kína és az Egyesült Államok együttesen a világ kibocsátásának 38,8 százalékáért felelős. A megállapodás életbe lépéséhez 55 országnak kell ratifikálnia az egyezményt, amelyek az összes kibocsátás 55 százalékáért felelősek. Véleménye szerint ez összejöhet, az év végére 57-58 ország is ratifikálhatja az egyezményt.
A két ország felelős a világ szén-dioxid-kibocsátásának 38 százalékáért
Úgy vélte, könnyen lehet azonban, hogy a megállapodás az Európai Unió formális csatlakozása nélkül lép életbe. Az EU együtt tárgyalt, és együtt kívánja befejezni a ratifikálási folyamatot, azaz letétbe helyezni a dokumentumot az ENSZ főtitkáránál. Eddig azonban mindössze Magyarország, Franciaország és Ausztria ratifikálta az egyezményt – mondta Kőrösi Csaba.
PS/MTI, Fotó: brunchnews.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS