Rendkívül sok, sürgősen megoldásra váró probléma van az Európai Uniónak a koronavírus-járvány megfékezését célzó vakcinabeszerzési stratégiájával, ugyanis emberéleteket kell megmenteni késlekedés nélkül – jelentette ki Tóth Edina fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva kedden. A politikus hangsúlyozta, hogy fontos, hogy mindaddig, amíg az uniós bizottság nem tud lépni, a tagállamok más forrásból is beszerezhessenek vakcinát, saját állampolgárainak élete védelmében.
Tóth Edina az Európai Néppárt (EPP) uniós vakcinabeszerzéssel foglalkozó rendkívüli frakcióülését követően nyilatkozott, a videókonferencia keretében lefolytatott ülésen részt vett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. A magyar képviselő közölte: az eddigi eredmények azt mutatják, hogy kudarcot vallott az uniós vakcinaprogram.
Miközben az unió sok pénzt fektetett a programba, jelenleg Európában van a legkevesebb beoltott ember
–mondta Tóth Edina.
Amellett, hogy az Európai Unió hitelessége is megkérdőjeleződött, emberéleteket kell megmenteni
–emelte ki.
Tájékoztatása szerint arra kérte Ursula von der Leyent, hogy az uniós bizottság mihamarabb orvosolja a problémát, mert rendkívüli szükség van a vakcinára. Az EP-képviselő elmondta azt is, hogy a következő hónapokban várhatóan nagyobb mennyiségű vakcina érkezik az unió országaiba, ami reményt adhat arra, hogy a kudarcba fulladt, botrányos helyzet megoldódik.
Addig sem maradhatunk tétlenül, minden nap, minden perc számít, emberéletekről van szó. Ezért is nagyon fontos, hogy mindaddig, amíg az uniós bizottság nem tud lépni, a tagállamok más forrásból is beszerezhessenek vakcinát, saját állampolgárainak élete védelmében
– tette hozzá Tóth Edina
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS