500 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Békés megye rendőrfőkapitánya annak, aki segít kézrekeríteni a tótkomlósi csecsemőgyilkos anyát – derül ki a police.hu portálra feltöltött rendőrségi felhívásból. A településen október 26-án, szombaton találtak rá a zacskóba csomagolt elhunyt kisbabára, egy elhagyatott ház előtti bozótosban.
A kis testet egy pólóba és egy plédbe is bebugyolálták, úgy tették a zacskóba; ezek alapján próbál a szülőanya nyomára akadni a nyomozóhatóság. A rendőrség kéri, hogy aki felismeri a plédet, vagy a kislányméretű ruhát látta már valakin, tegyen bejelentést. Azok jelentkezését is várják, akik az üggyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. A rendőrség a bejelentő adatait bizalmasan kezeli – írják.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500 000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, amelyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A halott kisbaba ügyében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanújával indított eljárást.
Az Origo helyszíni riportja szerint a nyomozók egy vékony testalkatú, szemüveges férfi után érdelődtek, illetve több olyan nőt is kihallgattak, aki korban alkalmas lehet arra, hogy szüljön és szőke a haja. A helyi szóbeszédben potenciális elkövetőként felmerült egy tótkomlósi nő, aki korábban már kétszer is szült, de nem kellett neki a gyermek és nevelőszülőknak adta. Arról viszont még az illető nő anyja sem tud, hogy most várandós lett volna. Az üresen álló, romos ház, amelynél a csecsemő holttestét megtalálták, régóta üresen áll. Egy tollazással foglalkozó férfi használta legutóbb; még mindig zsákokban állnak benn a tollak. Az épületben és körülötte minden csupa gaz és szemét, vagyis aki itt rejtette el a kis testet, az pontosan tudta, hogy senkinek sem fog feltűnni egy zsákkal több.
Vezető kép: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS