Gyurcsány Ferenc nem mindennapi nyilatkozattal hívta fel magára a napokban a figyelmet. A DK politikusa szerint a lázadás hazafias kötelesség, és ellenállásra szólított fel. E gondolat értelmezési lehetőségeiről, valamint az ellenzék lehetséges együttműködéséről beszéltek szakértők a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában – írja a Hiradó.hu.
Az ellenzéki képviselők nyomatékosították: ugyanott folytatják a tavaszi országgyűlési üléseken, ahol december 12-én abbahagyták. Akkor nem engedték fel az ülést levezető elnököt a pódiumra, az ülés ideje alatt szelfiztek, veszekedtek vagy nevetgéltek egymással, széttrollkodták az egészet – mondta Farkas Örs politikai elemző a műsorban. Mivel az ellenzék tehetetlenségi spirálba került, azaz kénytelen lesz egyre inkább extravagáns akciókkal felhívni magára a figyelmet, arra kell számítani, hogy a decemberihez hasonló, esetleg annál markánsabb elemeket tartalmazó parlamenti napok elé nézünk – fejtette ki. A miniszterelnök vasárnapi évértékelőjére kevés válasz érkezett az ellenzék részéről – mutatott rá Farkas Örs. Egyedül a szocialisták vádolták meg Orbán Viktort, hogy zsidózott és fasisztázott, holott aki végighallgatta a beszédet, az pontosan tudja, hogy Orbán az ellenzéki oldalon tapasztalható, egymástól távol eső erőterek együttműködésére gondolt. Hangsúlyozta: a kormányzat családpolitikájában az ellenzék nem tud fogást találni, bár a vasárnapi évértékelőt is úgy fordították le, hogy – sokgyermekes családapaként – a saját családjának hozott kedvező döntéseket, ez pedig nevetséges érv, és nem valószínű, hogy az emberek bármennyire is komolyan fogják venni. Galló Béla politológus a lehetséges Jobbik–baloldali összefogásról elmondta: ha valaki komolyan veszi a holokausztot, akkor nincs joga parolázni, és nem mentheti fel az emberiséget a szörnyűség alól. Azaz Gyurcsány Ferenc és Heller Ágnes sem veheti magának a bátorságot, hogy felmentse az emberiséget a nácikkal való szembenézés totális kényszere alól. Még akkor sem, ha ez pillanatnyilag politikai szempontból hasznosnak látszik – tette hozzá.
Forrás: Hiradó.hu; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS