Valahogy kimaradt az Index tudósításából Aleksandar Vulin szerb védelmi miniszter nyilatkozata, amelyben szégyenletesnek nevezte, hogy a magyar határ megnyitásáról készült hamisított felvételekkel és álhírekkel vezetik félre egyes csoportok a Szerbiában tartózkodó migránsokat – mondta a Hír TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese. Mint megjegyezte, a portál propaganda-megfontolásból arról is mélyen hallgat, hogy szervezett akcióról van szó. A PestiSrácok főszerkesztő-helyettese szerint az Index a szervezettséget azonnal elhallgatja, majd pedig meg is cáfolja, propaganda célokkal.
A Hír TV Troll című műsorában Boros Bánk Levente, Szarvas Szilveszter és Lentulai Krisztián arra mutatott rá, miként is működik a csúsztatás és az érzelmekre hatás, amikor több száz fős migránskaraván kívánt bejutni csütörtökön, illegálisan bejutni az országba. Mint felidézték, az Index szerint néhány száz békés menekültről volt szó, miközben szerintük a köztévé már „armageddont” vizionált. Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese arra hívta fel a figyelmet:
indexes értelmezésben sokkal szebben hangzik, hogy menekült, hiszen így érzelmi töltetet tud adni, hogy sajnálja őket a közvélemény.
Mint megjegyezte, a január 28-i áttörési kísérletkor elterjedt egy olyan narratíva, hogy a 60 fő nem migráns volt, hanem a magyar kormány lefizetett cigány férfiakat, akik eljátszották, hogy betörnek az országba.
A menekült egy jogi kategória, attól kezdve menekült, ha elismerik annak, ha a magyar állam elbírálja a menekültkérelmét és megkapja a menekültstátuszt, de amíg ez nem történik meg, addig migráns
– mondta Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője.
Forrás/fotó/videó: hirtv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS