Donald Trump amerikai elnök arra készül, hogy megírja saját könyvét Bob Woodward könyvének ellensúlyozására. Ezt maga az elnök jelentette be hétfői Twitter-bejegyzésében.
A Woodward-könyv egy vicc. Újabb támadás ellenem
– írta mikroblog-bejegyzésében az elnök, és hozzátette, hogy a The Washington Post főmunkatársa által írt könyv névtelen és nevük elhallgatását kérő forrásokat idéz, akik közül szerinte néhányan már fel is fedték magukat és elmondták, hogy a könyvben szereplő idézetek “képzelgések”. Hozzátette: “a demokraták nem tudnak veszíteni. Majd én megírom az igazi könyvet!”
Trump idézte John Mattis védelmi minisztert és John Kelly kabinetfőnököt, akik cáfolták a könyvben foglaltakat. “Bob Woodward egy hazug, aki a félidős választások előtt mintha a demokraták embere lenne” – tette hozzá.
Donald Trump ugyanakkor ezúttal is dicsérte kormányzata tevékenységét.
A Fehér Ház ‘olajozottan működő gépezet’. Országunk történetének néhány legnagyobb és legfontosabb megállapodását készítettük el és még több várható. A demokraták meg fognak őrülni!
– fogalmazott.
Az elnök mikroblog-bejegyzését megelőzte Bob Woodward, a vitákat kavaró Félelem: Trump a Fehér Házban című könyv szerzőjének interjúja az NBC televízió hétfő reggeli műsorában. “Én még soha nem láttam példát arra, hogy egy elnök ennyire elszakadjon a valóságtól” – fogalmazott Woodward. Úgy vélekedett, hogy Donald Trump “tényleg veszélybe sodorja” a nemzet biztonságát.
Woodward könyve már bestseller az Amazon internetes áruház listáján. A múlt héten került piacra, és azóta folyamatos viták tárgya az amerikai politikai életben. Donald Trumpot a szerző zabolátlan, indulatos, könnyen zaklatottá váló emberként írja le, a kormányzat működését pedig zűrzavarosnak vélelmezi.
Donald Trump hazugnak minősítette a könyvet, a kormányzat nem egy tagja pedig interjúkban cáfolt egyes állításokat.
MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS