Donald Trump amerikai elnök kedden memorandumot írt alá arról, hogy az illegális bevándorlókat nem vehetik nyilvántartásba a választási körzetek kialakításakor.
A nyilvántartásba vétel lényegében a népszámláláskor történik, amelyet az amerikai alkotmány értelmében tízévente kell megtartani. Jelenleg éppen folyik a népszámlálás az Egyesült Államok tagállamaiban. A népszámlálási adatok alapján szabják meg a választási körzeteket, a képviselőházi helyek számát és azt, hogyan osztják el a szövetségi forrásokat a tagállamoknak és a településeknek. Egyes emberi jogi szervezetek máris jelezték, hogy bírói úton támadják meg az elnök döntését. Az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) nevű szervezet igazgatója, Dale Ho azt hangoztatta:
találkozunk a bíróságon és megint mi fogunk nyerni.
Az igazgató ezzel arra a nyertes perre célzott, amelyet az ACLU azért indított a kormányzat ellen, mert a népszámlálási kérdőívekre fel akarta vezetni az állampolgárságra vonatkozó kérdést is.
Elizabeth Wydra, az Alkotmányos Felelősségrevonási Központ nevű liberális szervezet elnöke alkotmányellenesnek minősítette a memorandumot.
A szövetségi kormányzatnak alkotmányos kötelezettsége, hogy számba vegyen minden embert, aki az Egyesült Államok területén él, függetlenül attól, hogy amerikai állampolgár-e vagy sem, az Egyesült Államokban született-e vagy a világ egyik távoli vidékén
– fogalmazott Wydra. Az amerikai alkotmány úgy rendelkezik, hogy a szövetségi kormánynak minden tizedik évben számba kell vennie a népességet, s az alkotmány 14-ik kiegészítése szerint a képviselőházi helyeket arányosan, a “minden egyes államban élő teljes népesség alapján” kell elosztani. A jelenleg folyamatban lévő népszámlálásnál eddig mintegy 91 millió háztartásban vették számba az embereket.
Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Pool/Joh Minchillo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS