Az amerikai bírók pártatlanságán vitatkozott össze nyilvánosan Donald Trump amerikai elnök és John Roberts, az alkotmánybíróság szerepét is betöltő amerikai legfelsőbb bíróság elnöke – derült ki a CNN szerda esti tudósításából.
Trump kedden azt állította: azért buknak el a számára fontos ügyek rendre a kilencedik körzeti fellebbviteli bíróságon, mert Barack Obama előző elnök embere ül a bírói székben. A még George Bush elnök által kinevezett Roberts felháborodottan utasította vissza Trump vádjait.
Nincsenek Obama-bírák vagy Trump-bírák, Bush-bírák vagy Clinton-bírák
– szögezte le közleményében a legfelsőbb bíróság elnöke.
Ami van, az elkötelezett bírák egy kivételes csoportja. Ők tudásuk legjavát nyújtják, hogy egyenlő jogokat biztosítsanak azoknak, akik megjelennek előttük. Ezért a független igazságszolgáltatásért mindannyian hálával tartozunk
– hívta fel a figyelmet.
Trump szerdán válaszolt Robertsnek, és kiállt a véleménye mellett.
Elnézést, John Roberts bíró úr, de igenis vannak Obama-bírák, és teljesen más nézőpontot képviselnek, mint azok az emberek, akik országunk biztonságáért felelnek
– írta a Twitteren.
Remek lenne, ha a kilencedik körzet valóban független bíróság lenne
– tette hozzá.
Az amerikai elnök rámutatott: túl sok határbiztonságra vonatkozó ügyet vizsgáltatnak felül a bírósággal, rendszerint sikerrel.
Kérem, nézze meg a számokat, ijesztőek!
– írta.
Védelemre és biztonságra van szükségünk, és ezek az ítéletek veszélybe sodorják országunkat! Nagyon veszélyes és botor!
– tette hozzá a döntésekre utalva.
Trump egyúttal kilátásba helyezte, hogy a kilencedik körzetet fel kellene osztani 2-3 részre, mert túl nagy. A San Franciscó-i központú körzet több nyugati államot foglal magában, köztük olyan határállamokat, mint Kalifornia és Arizona, de a csendes-óceáni Guam is ehhez a szövetségi törvényszékhez tartozik. A fellebbviteli bíróság az elnök több vitatott politikájának parancsolt megálljt. A törvényszék most azzal bőszítette fel Trumpot, hogy ideiglenesen felfüggesztette azt a rendeletet, amely megtiltja, hogy az Egyesült Államokba illegális úton érkezők menedéket kérjenek.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS