Problémának és fenyegetésnek nevezte Észak-Koreát Donald Trump amerikai elnök az ázsiai szövetségesekkel szombaton Hamburgban tartott kétoldalú találkozóján, amelyeken igyekezett konszenzusra jutni a közelmúltban sikeres interkontinentális ballisztikus rakétakísérletet végrehajtó Phenjan elleni lépésekről.
A G20-csoport hamburgi csúcsértekezletének zárása után Hszi Csin-ping kínai elnök látta vendégül amerikai kollegáját, aki arról beszélt, hogy időbe telhet, amíg megfékezik Észak-Korea nukleáris ambícióit, de meggyőződése, hogy Washingtonnak és Pekingnek ez sikerülni fog. Donald Trump kijelentette: nagyra értékeli mindazt, amit Kína eddig tett Észak-Korea ügyében, egy olyan probléma esetében, amely ellen “tenni kell valamit”. A megoldás hosszabb időbe telhet, de “így vagy úgy, sikerrel végződik”. A két politikus abban állapodott meg, hogy szorosan együttműködnek és tájékoztatják egymást az észak-koreai atomprogram ügyében.
Előzőleg Abe Sindzó japán miniszterelnök azt hangoztatta a Trumppal folytatott megbeszélésen, hogy egyre súlyosabb a biztonsági helyzet az ázsiai-csendes-óceáni régióban az észak-koreai rakéta- és atomprogram miatt. Megerősítve, hogy Japán kész szorosan együttműködni az Észak-Korea elleni fellépésben, úgy vélte, hogy a japán-amerikai szövetség hozzájárul a régió békéjének és stabilitásának fenntartásához.
Az amerikai elnök utolsó programja volt a kínai elnökkel folytatott megbeszélés. Donald Trump nem tartott sajtótájékoztatót, hanem hazaindult Washingtonba, de pár nap múlva visszatér Európába, hogy részt vegyen július 14-én Párizsban a hagyományos díszszemlén, majd este Emmanuel Macron francia államfővel vacsorázik.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS